Ákos: Ideológiai értelemben Európa nyugati részén óriási a káosz

2021-06-25 21:56:00
„Az ideológiai nyomásnak, mely a Nyugat felől érkezik most két állam áll útjába: Magyarország és Lengyelország” – fogalmazott a dalszerző.

„Egyértelműen látszik, hogy ideológiai értelemben Európa nyugati részén óriási a káosz és nincs kapaszkodó már” – fogalmazott Kovács Ákos énekes a Hír TV Credo című műsorában. Mint a dalszerző fogalmazott:

Ennek az ideológiai nyomásnak, mely a Nyugat felől érkezik most két állam áll útjába: Magyarország és Lengyelország.”

Kovács Ákos annak apropóján nyilatkozott, hogy producerként az 1938-as első budapesti Eucharisztikus Világkongresszus himnusza, a „Győzelemről énekeljen” kezdetű egyházi ének zenekari újrahangszerelésére kapott megbízást az idei esemény alkalmából.

Az említett beszélgetést az alábbiakban tekintheti meg: