Tóth Csaba ismét a Momentumot kritizálta

2021-06-22 14:38:00
Szerinte a párt úgy kritizálja a körzetekben születő alkukat, hogy egyre többször maguk is alkukra kényszerülnek.

Tóth Csaba, az MSZP zuglói országgyűlési képviselője a 168.hu Keljfeljancsi című reggeli műsorának vendége volt, ahol arról beszélt: egyértelműen látszik, hogy mind a 106 körzetben próbálnak a pártok egyezkedni, de ez folyamatos problémákhoz vezet a „törékeny összefogásban”. Megjegyezte: vannak pártok, akik élen járnak abban, hogyan lehet a kritikus helyzetet feszíteni. 

Mint ismert, Zuglóban Karácsony Gergely, az MSZP és a Jobbik is Tóth Csabát támogatja az ellenzéki előválasztáson, míg a Momentum Hadházy Ákost indította a körzetben. Az országgyűlési képviselő úgy látja, vannak pártok, amelyek kritizálják a körzetekben születő alkukat és megállapodásokat, de azt nem sérelmezik, amikor ugyanez az ő javukra történik. Példaként a Momentumot említette, hiszen a párt mind a 106 körzetben indított saját jelöltet, mégis mostanra egyre többször kényszerülnek alkura. Mint fogalmazott, a megállapodások létrejöttekor olykor érdekek is sérülhetnek, és megesik, hogy egy jelöltnek rengeteg befektetett munka után kell visszalépnie egy másik párt jelöltjének a javára. 

Van, aki ezt a közösség érdekében emelt fővel megteszi, van, aki nem teszi meg”

– fogalmazott. 

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd