Boldog ember akartam lenni egész életemben

2021-06-13 08:18:00

Varjú Imre
Vasárnap
Ma is szívesen hallgatom a keresztény könnyűzenei számokat, ha van nekik dallamuk. Interjú.

A sokat tapasztalt embert kérdezem arról, hogy a kommunizmus idején milyen szerepe volt az egyházi könnyűzenének?

Újpestmegyeren voltam káplán. Ott ismerkedtem meg még a Tóth Jóskáékkal. Az ő énekkarába tartozott Sillye Jenő is. Aztán én Jenőékkel olyan jó kapcsolatba keveredtem, hogy elkezdtem őket meghívni. Elvittem a csapatukat Krakkóba, illetve Délvidékre. Amikor aztán elindultak a kismarosi, aztán a nagymarosi találkozók, akkor ők már repültek a saját szárnyukon. Emlékszem, amikor még Borsosberényben szolgáltam, volt egy olyan passiónk, amelyben Darvas Iván szavalt, Jenőék pedig énekeltek. Ezekre az alkalmakra az egész nógrád megyei titkos rendőrség fel volt készülve. Nem tudták, hogy mi lesz abból, hogy tömegek gyűltek össze a borsosberényi kistemplomba. Még a tér is tele volt. Ez volt az első olyan próbálkozás, amikor ezen a zenén keresztül és Jenőék szolgálata révén megpróbáltunk valamit tenni. A hívek feléjük irányuló hálája abban is megmutatkozott, hogy amikor itt énekeltek, a hívek összeadtak egy nagy teherautóra való tojást és sonkát. Két autó vitte azt a rengeteg élelmiszert Budapestre nekik.

A későbbiekben is tartották a kapcsolatot, annak ellenére, hogy sokan – főképpen egyházzenészek – helytelennek tartották a gitáros megszólalást a templomban?

Később, a pestszentlőrinci szolgálati helyemen szintén teret adtam Jenőéknek. Kezdetben, érthető módon, többen ódzkodtak ettől a teljesen új zenei megszólalástól. Azonban éppen a Jenőék voltak azok, akik hiteles életű keresztény emberek voltak. Mindez magát a stílust is hitelesítette az egyházban. Ez a fajta zene új volt még akkor az egész világon. De Jenőék meggyőztek bennünket a hiteles életükkel, hogy így is lehet dicsérni Istent a templomban.hirdetés

Igen, a keresztény könnyűzene végül valóban otthonra lelt az egyházban. Állami részről is érték önt atrocitások amiatt, hogy pártfogásába vette ezt a zenét és a fiatalok mélyben szerveződő, evangéliumi mozgalmait?

Engem nem a zenei stílus, hanem ötvenhat miatt ért fenyegetés. Amikor a forradalomnak vége lett, kimentem a Bakáts téri kórházba. Ám ottrekedtem, mert rám jött a november negyedike. Nem tudtam már hazamenni. Vasárnap reggeltől péntek délig nem tudtak rólam semmit. Mentek a harcok. De sokan nem tudták, mi az igazság. Főleg vidéken nem. Mást mondott a Szabad Európa Rádió, mást a Magyar Rádió, mást mondtak az újságok. Azért, hogy ők tisztán lássanak, négyen összeálltunk, és kézzel sokszorosítottuk az események leírását, huszonnyolc oldalon keresztül. Mert mi ott voltunk az események közvetlen közelében. Az Amit láttunk és hallottunk című brosúrát készítettük el. Háromszáz példányban sokszorosítottuk – bár ezt tilos volt akkoriban – és szétküldtük az országban. Én ezért a tevékenységemért kaptam első fokon hét évet, másodfokon négy évet. Aztán jött a konszolidáció: mindenkinek megfelezték a büntetését, és csak két évet kellett leülnöm belőle.

...

Mi a véleménye a mai keresztény könnyűzenei számokról?

Ma is szívesen hallgatom ezeket az énekeket, ha van nekik dallamuk. A hangerővel már gondban vagyok. Nem szeretem, ha nem lehet hallani az éneket, mert a zenekari hangerő elnyom mindent. Erre nem lenne szükség. Főleg a templomban nem szükséges. Véleményem szerint nem szükséges a templomi akusztikában erősítőket használni és verni a tamtamot önkontroll nélkül. Lehet, hogy már én vagyok idős ehhez a túlzott hangoskodáshoz. A templomban nem baj, ha visszafogottabbak tudunk lenni. Lehet nyugodtan gitárral kísérni a liturgiát könnyűzenei módon, de a legfontosabb, hogy mindenki együtt tudjon énekelni. Jenő dalait annak idején mindenki már kívülről fújta az egész országban. Az Eucharistnak is nagyon jó dalai vannak.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.