Jogállamiság extrákkal? – a Sargentini-jelentés utóélete

2021-06-14 17:00:00
Politikailag motivált szakmai bohózat volt a Magyarország elmarasztalását célzó dokumentum. Az Európai Unió Bírósága ítélete csak tovább erősítette az uniós intézményekkel szembeni kételyeket.

Mernyei Ákos írása a Mandiner hetilapban.

Az Európai Unió Bírósága (EUB) a múlt héten hozott ítéletet abban a jogvitában, amely az úgynevezett Sargentini-­jelentésről szóló európai parlamenti (EP) szavazás szabályszerűségét vizsgálta. Az EUB egyfelől Magyarországnak adott igazat abban, hogy jogosult volt az EP-határozat felülvizsgálatát kérni, ám abban nem, hogy a szavazás eredményénél a tartózkodó szavazatokat is figyelembe kellett volna venni. Ha kicsit a megállapítások mögé nézünk, kitűnik, hogy az EP hozzáállása éppen egy, a jogállamisággal kapcsolatos eljárásban súlyos visszásságokat tartalmazott.

A Sargentini-jelentés esete a minősített többséggel
Idestova három éve, 2018 szeptemberében történt, hogy az EP progresszív liberális erői, miután hosszasan kritizálták a jogállamiság magyarországi helyzetét, szavazásra bocsátották az ezzel kapcsolatos „tényfeltáró” anyagukat, a Sargentini-jelentést. A szavazásnak jelentős tétje volt. Az EP minősített többségi támogatása volt ugyanis az előfeltétele annak, hogy megindulhasson az az eljárás, amelyet az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) hetes cikke szerinti, másként jogállamisági eljárás néven emleget a köznyelv. Noha e procedúra a felszínen joginak tűnik, valójában egy politikai elmarasztalásra irányuló folyamat. Nem csoda hát, hogy a vonatkozó uniós eljárás szabályai nem voltak egyértelműek, és a megszületett határozat bírósági felülvizsgálata során is számos jogi bizonytalanság merült fel.

A jogvita abból fakadt, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) minősített többségű, kétharmados támogatást kíván meg a hetes cikkely szerinti eljárás megindításához. Az EP eljárási szabályai azonban nem egyértelműek abban a kérdésben, hogy a szavazásnál a kétharmados többség számításakor az igen és a nem mellett a tartózkodó szavazatokat is figyelembe kell-e venni. Másként fogalmazva: ugyanolyan elbírálás alá esnek-e a szavazatszámláláskor azok a képviselők, akik jelen sem voltak, és azok, akik végighallgatták a vitát, s azt követően tartózkodtak a jelentésről szóló szavazáson. A vitás kérdés korántsem pusztán elméleti jelentőségű, a szavazás eredményessége ugyanis ettől függött: amennyiben csak az igen és a nem szavazatok számítanak, a Sargentini-jelentés elfogadottnak minősül, ha viszont a tartózkodó szavazatokat is figyelembe kell venni, úgy a dokumentum megbukik, és nem indulhat meg az eljárás Magyarországgal szemben. Az EP arra a jogi álláspontra helyezkedett, hogy szavazás eredményes volt, Magyarország pedig megtámadta a döntést az EUB előtt.

Tisztességes eljárás helyett boszorkányüldözés
A perben az EP – logikai bukfencektől sem mentes érveléssel – végig ragaszkodott ahhoz, hogy Magyarországnak még csak a parlamenti határozat felülvizsgálatát sincs joga kérni. Természetesen egy jogvitában a felek igyekeznek minden eszközt bevetni annak érdekében, hogy érvényt szerezzenek igazuknak, ebbe gyakran beletartozik az az érv is, hogy az adott döntést nem lehetséges bíróságon felülvizsgálni.

A probléma azonban jelen esetben az az alig leplezett törekvés, hogy a politikai szándék keresztülvitele érdekében jogi köntösbe öltöztetik a boszorkányüldözést. Ennek esetleges felülvizsgálatát pedig érthető módon nem tartják kívánatosnak. Örvendetes fordulat volt ezért, hogy az ügyben az EUB főtanácsnoka véleményében maga is kimondta: a bírói jogvédelem a jogállamiság egyik legfontosabb alapelve. Azt is jelezte továbbá, hogy az EU-s intézményekre is vonatkozik az elvárás, hogy döntéseik megfeleljenek az alapító szerződéseknek.

Éppen az Európai Parlament próbálta meg elvitatni egy tagállamtól az egyik legalapvetőbb jogát”

Az EP érvelése ennek fényében még inkább visszás. Az alapító szerződések ugyanis egyértelműen fogalmaznak a tekintetben, hogy a bíróság az unió szerveinek minden döntését jogosult felülvizsgálni, kivéve, ha az kifejezetten ki van zárva. A Sargentini-jelentésről szóló szavazás pedig nem ilyen.

Mindezek után alappal merül fel a kérdés: a jövőben mennyire vehetők komolyan az Európai Parlament aggodalmai az egyes tagországok jogállamisági helyzetével kapcsolatosan, figyelemmel arra, hogy éppen az EP volt az, amely az egyik legalapvetőbb jogát próbálta meg elvitatni egy tagállamtól?

Miután a magyar érvelésnek megfelelően megállapította, hogy a kereset elfogadható, a bíróságnak a tartózkodó szavazatok minősítéséről kellett döntenie. A vonatkozó szabályt éppen 2017-ben módosították úgy, hogy a szavazásoknál csak az igen és a nem szavazatokat kell figyelembe venni, kivéve a minősített többséget igénylő ügyeket. Márpedig az EUSZ hetes cikkelye szerinti eljáráshoz kifejezetten minősített, kétharmados többség szükséges. Ebből nem nehéz arra következtetni, hogy a minősített többséget igénylő szavazásoknál a tartózkodásokat is figyelembe kell venni. Magyarország is így érvelt, már a szavazást megelőzően is.

Az EP ezzel szemben arra hivatkozott, hogy korábbi gyakorlatában nem vette figyelembe a tartózkodó szavazatokat. Más szavakkal, az EP a magyar kormány érveivel szemben a minden bürokratikus szervezet örök kedvenc védekezésével, az „így szoktuk”-kal érvelt. Megjegyezzük, hogy olyannyira nem volt egyértelmű a szabályozás tartalma, hogy maga Judith Sargentini volt az, aki korábban arra buzdította a tartózkodni kívánó képviselőket, hogy inkább menjenek ki kávézni a szavazás alatt.

A politikai szándék keresztülvitele érdekében jogi köntösbe öltöztetik a boszorkányüldözést”

Hogy ilyen körülmények között mennyire felel meg a jogállamiság elvének az Európai Parlament részéről az „így szoktuk”-ra hivatkozni, önmagában is súlyos kétségeket ébreszt a tisztességességet illetően. A parlament azonban nem csupán ezen a ponton sértette meg a fair play szabályait. A magyar kormány tudniillik már a szavazás előtt felhívta az EP elnökének figyelmét arra, hogy nem egyértelmű a szabályozás, ezért – éppen a tisztességes eljárás és a rule of law érvényesülése érdekében – Magyarország szeretne tisztán látni e tekintetben.

Ez volna a jogállami?
A helyzetet lehetett is volna jogállami módon tisztázni: a parlament elnöke jogosult kikérni az EP alkotmányügyi bizottságának véleményét az eljárási szabályok értelmezése kapcsán. Az elnök azonban válaszra sem méltatta Magyarországot, és nem az alkotmányügyi bizottsághoz, hanem az EP jogi szolgálatához, saját munka­szervezetéhez fordult tanácsért. Mindezt tetézve az EP elnöksége a szavazás előtt másfél nappal egy körbeküldött levélben értesítette a képviselőket arról, hogy a tartózkodásokat figyelmen kívül fogja hagyni a szavazatszámításnál.

Az, hogy egy uniós testület elnöke egy olyan eljárásban, amelyben egy tagállam jogállamiságnak való megfelelése a tét, nem él az eljárásba vetett bizalmat garantálni képes lehetőségekkel, kétségkívül politikai hiba. Ennél sokkal súlyosabb probléma azonban, hogy a politikai szándékok érvényesítése miatt ismét háttérbe szorult az elv, hogy nem elég jogszerűen eljárni, de tisztességesen is kellene. Már persze akkor, ha működőképes Európát szeretnénk. A jogállamiságra pedig nem csupán a tagállamokkal szemben kellene hivatkozni, hanem az uniós eljárásokban is komolyan kellene venni.

Nyitóképen: Judith Sargentini holland zöldpárti képviselőt ünneplik a nevét viselő jelentés megszavazását követően az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2018. szeptember 12-én. Fotó: REUTERS / Vincent Kessler