A magyar plakát újabb nagy korszaka

2021-06-09 14:55:00
Kéri Gáspár
Árendás József és Bakos István grafikusművészek jelképértékű plakátjai évtizedeken át meghatározták a magyarországi városok utcaképét. Fél évszázadot átfogó munkásságukat most a Pesti Vigadóban rendezett közös életmű-kiállítás összegzi.

Ha léteznek kulturális és kereskedelmi plakátok, melyek a lehető legjobb előjellel hagytak határozott vizuális és érzelmi nyomot nemzedékek emlékezetében, akkor az idén hetvenöt éves Árendás József és a nyolcvanéves Bakos István tevékenysége feltétel nélkül ebbe a körbe sorolható. Ami pedig igazán meglepő a két grafikusművész vigadóbeli életmű-kiállításán, hogy ezek a munkák, miközben kitörölhetetlen lenyomatai a közelmúlt mellett a hetvenes, nyolcvanas és kilencvenes évek Magyarországának, máig érvényes vizuális rendszert hordoznak. Egyszerűbben szólva: az elavulás legkisebb jelei sem fedezhetők fel rajtuk, sőt nem lebecsülendő máig inspiráló hatásuk a fiatalabb alkotók körében. 

Mind Árendás, mind Bakos – előbbi az Iparművészeti, utóbbi a Képzőművészeti Főiskolát elvégezve – ahhoz a jelentős reklámgrafikus-nemzedékhez tartozik, amely a szocializmus szűk levegőjében, a hatvanas-hetvenes évek fordulóján, 1968 és az új gazdasági mechanizmus relatíve oldottabb közege hozományaként, ám teljességgel saját jogon értelmezte újra a plakát fogalmát. Ekkor már bő évtizede annak, hogy a klasszikus értelemben vett szocreál a süllyesztőben végezte, a hatvanas évek hazai hivatalos művészetének kurta-furcsa klasszicizáló népi demokratikus modernkedése pedig az áporodottság törvényszerű jeleit mutatta egy, a világ folyása elől nagyrészt elzárt országban. Az említett új generáció számára azonban akadtak olyan, háború előtt szocializálódott mesterek is, mint az ántivilág hazai sztárgrafikusa, Konecsni György.

Nyitókép: Magyar Művészeti Akadémia

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés