Nem kell megfelelni a másik oldalnak, teremtsünk saját mércét!

2021-05-17 17:45:00

Békés Márton
Ma7.sk
Vagy liberálisok maradunk, vagy túléljük a világjárványt. Interjú.

„A koronavírus tehát lezárja az elmúlt száz évet?

Igen, de nem csak az 1917 óta tartó »amerikai évszázadnak«, hanem a globalizáció eddig jellemző formájának is véget vet. A két járvány egy-egy határkő, ami zárójelbe teszi a globalizáció általunk ismert verzióját. Az elmúlt harminc év globalizációja és a »történelem végének« a ’90-es években megfogalmazott, elnyújtott illúziója, eltűnik. Maga a globalizáció, azaz a Föld egészére kiterjedő anyagi-szellemi univerzalizáció minden bizonnyal maradni fog, csak más formában, talán korlátozottabban, konfliktusosabb változatban.

A koronavírus-járvány még egy dolgot lezár: míg a spanyolnátha során az volt a keserű megállapítás, hogy ez a legdemokratikusabb dolog a korszakban, hiszen gróf és cselédlány egyaránt belehal, addig most mintha a liberalizmus szenvedne végelgyengülésben.

Míg a száz évvel ezelőtti járvány megnyitotta egyúttal a demokrácia felívelésének korszakát is, amely a legutóbbi fél évszázadban el-elvegyült a liberalizmussal, addig ezt a mostani járványt csak egyikük, mégpedig a demokrácia éli túl. Ez politikaitörténeti fordulópontot jelent.

A kettő létezhet egymás nélkül?

Persze! E kettő, vagyis a demokrácia és a liberalizmus ugyanis soha nem voltak politikafilozófiailag és a megvalósulás tekintetében sem egymás partnerei. A »liberális demokrácia« fából vaskarikája a 20. század második felének terméke, trendje 1989-től kezdve futott fel, problémamentes érvényesülése pedig a mögöttünk hagyott évtized elejéig-közepéig tartott. Amint Ortega y Gasset írta: »Lehet valaki nagyon liberális és egyáltalán nem demokrata, és nagyon demokrata s egyáltalán nem liberális.« Úgy látom, hogy az utóbbi kezd divatba jönni.

A liberalizmusról ugyanis kiderült, hogy a gazdasági elitek érdekében különböző eszközökkel igyekszik a népszuverenitás érvényesülését akadályozni – ez fordul most a visszájára, amit gyakran »populizmusnak« neveznek, holott semmi mást nem jelent, mint a nép által felhatalmazottak döntési jogköreinek növekedését.

A liberalizmus, egészen pontosan a neoliberális globalizáció ráadásul a koronavírus-járvány kezelésében sem volt a segítségünkre, mindaz, amit az államok népük érdekében kénytelenek 2020-21-ben tenni, pontról-pontra a nyitott határok, a nyitott társadalmak és a szabadkereskedelem ellen hat.

»Másfél év óta így szól az élethalál-kérdés: vagy liberálisok maradunk, vagy túléljük a világjárványt.«

A kettő nem megy együtt. A járvány tehát a »liberális demokrácia« konstrukciójának végére is pontot tesz – a liberalizmus korszaka a szemünk előtt ér véget, a demokrácia viszont velünk marad. A járvány elleni védekezés mindenütt a nemzetállamok megerősödését hozta, láttuk ezt a határlezárásoktól kezdve a vakcinabeszerzésekig. A járvány lokálisan és globálisan is hozzájárult ahhoz, hogy átlépjünk egy posztliberális korba. A tőke, a munka, az áruk és az emberek szabad áramlása a koronavírus-járvány miatt látványosan megszűnt létezni. Mindez pedig, amit eddig elmondtam, egyáltalán nem független attól, hogy a geopolitikai látkép is átalakulóban van, például Oroszország, Kína és az Egyesült Államok viszonyrendszere is változik - előszeleként egy világrendszerváltásnak.

A neoliberalizmus kiment a divatból?

Annyi bizonyos, hogy az új világban sokkal praktikusabb ruhadarabok is vannak. (nevet)

Zárásul térjünk ki kicsit a kultúráért folyó harc frontvonalaira. Jól látom, hogy a terepet itt jobbára az ellenoldal választja, tehát eleve hátrányból indulunk? A konzervatívok sokszor mintha csak futnának a narratívák után, akció helyett reakciót látunk. 

Részben igazad van, bizonyos kérdésekben valóban így van. Két dologról nem szabad megfeledkeznünk! Egyrészt, hogy a konzervativizmus maga mindig is reagáló iskola volt. A francia forradalom kitörése előtt például felesleges volt királyságpártinak lenni, hiszen az volt a természetes. Ameddig nem kérdőjelezték meg, hogy az apa férfi, az anya pedig nő, addig az Alaptörvénybe sem kellett ilyesmit beleírni.

A konzervativizmus tehát reagál, válaszol, visszahat, védelemre mozgósít. Ennek megvan a maga szépsége, de hátránya is, hiszen ezzel nem mi, konzervatívok választjuk meg a tematikát, nem mi írjuk a napirendet. Ha folyton csak reagálunk, előbb taktikai, majd stratégiai hátrányban találjuk magunkat.

Ezen úgy lehet változtatni, ha egy rendszerépítő, világképpel rendelkező, aktív és kezdeményező konzervativizmust alakítunk ki. A dolog másik fele ebből fakad: a jobboldalnak saját kánont kell teremtenie, a konzervatívoknak a maguk feje után mennie. Saját mércét kell teremtenünk, saját narratívát alkotnunk, a magunk tekintélyeit kell tisztelnünk – nem kell megfelelnünk a másik oldalnak! Jobbak vagyunk és a céljaink nemesek!”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.