Orbán Viktor: Magyarország térhet vissza legkorábban a normális élethez

2021-05-14 07:10:00
Már van annyi vakcina Magyarországon, hogy aki oltást akar, választhat. Elértük a válság előtti szintet a foglalkoztatottságban. Lesz nyugdíjprémium, és a 13. havi nyugdíj két heti mennyiségét is kifizetik. A miniszterelnök pénteki bejelentései járványhelyzetről, gazdasági újraindításról és arról, hogy a bajban nem lehet számítani a baloldalra. Összefoglalónk.

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának vendége volt. A kormányfő a beszélgetés elején a hazai áltotottság helyzetét érintő kérdésre választolva elmondta: „jól álljuk a versenyt, de ez egy speciális verseny”. Mint fogalmazott,

ez a verseny a magyar emberek életéről szól.

Miközben az oltásban elsők vagyunk, vannak veszteségeink, ezeket fel kell dolgoznunk – fogalmazott a a kormányfő. A miniszterelnök kérdésre válaszolva kifejtette: Karikó Katalin esetében is egy nagy magyar teljesítménnyel állunk szemben. „Karikó Katalin a ma élők között a legismertebb magyar, és sok millió ember életét mentette meg a kutatásaival” – szögezte le Orbán Viktor.

„A bajban nem lehet számítani a baloldalra”

Kérdésre válaszolva a kormányfő leszögezte:

a baloldal esetében teljesen egyértelmű, hogy csúfosan leszerepeltek járványügyben, semmit sem segítettek, csak gátoltak.

Több mint hiba volt kamuvideókat gyártani, és lebeszélni az embereket az oltásról. A bajban nem lehet számítani a baloldalra” – összegezte a miniszterelnök.

A portói csúcson szerzett tapasztalatairól beszámolva a kormányfő úgy fogalmazott, hogy Nyugat-Európában 1-2 hónappal mögöttünk járnak, ott még az időseket oltják, míg nálunk már a fiatalok tömegei is megszerezhetik a vírus elleni védettséget.

Már van annyiféle vakcina Magyarországon, hogy aki oltást akar, választhat is

Orbán Viktor szólt arról is, hogy a nyugat-európai országok legalább egy-két hónappal vannak lemaradva a járványkezelésben. A kormányfő emlékeztetett: hazánkban már a 16-18 éveseket is oltják. Összesen 944 ezer olyan regisztrált ember van, aki még nem vette fel az oltást. Ők minden bizonnyal Pfizerre várnak – tette hozzá.

Már van annyi vakcina Magyarországon, hogy aki oltást akar, választhat.

– emelte ki. Heti átlagban 150 ezer Pfizer-oltás jut – tájékoztatott. A miniszterelnök szerint az az igazi kérdés, hogy lesz-e hatmillió beoltott; ezt követően lehet majd csökkenteni a kizárólag védettségi igazolvánnyal látogatható helyek számát. „Mindenki biztos lehet abban, hogy ha esetleg kell harmadik oltás, az is elérhető lesz a magyaroknak” – közölte, hozzátéve: hétfőtől már a világ bármely pontján élő magyar állampolgár regisztrálhat, majd Magyarországon meg is kaphatja az oltását.

Tömegrendezvények nem látogathatóak védettségi igazolvány nélkül

Magyarország a legkorábban térhet vissza majd a normális élethez, de a járvány ettől még nem szűnt meg

– hangsúlyozta a kormányfő. A miniszterelnök mindenkit arra kért: tartsa be a biztonságos élethez szükséges szabályokat. „4,4 millió ember kapta meg eddig az oltást, és már pünkösd környékén elérhetjük az 5 milliót. Akkor jelentjük majd be a legújabb könnyítéseket.” „A tömegrendezvényekre nem lehet védettségi igazolvány nélkül menni augusztusig” – emelte ki.

Foglalkoztatottság, gazdaság

A gazdaság helyzetéről szólva a miniszterelnök elmondta:

elértük azt a szintet a foglalkoztatottságban, mint a válság előtt.

A kormányfő arra számít, hogy a dolgozó emberek száma tovább nő. „Ahhoz, hogy a munkavállalók dolgozni tudjanak, az egészségügynek kellett jól teljesítenie. Most már csak 2600 ember van kórházban, míg lélegezetőgépen 328-an vannak. Akit lehetett, meggyógyítottak, 608 ezer ember gyógyult meg ebből a betegségből” – tájékoztatott a kormányfő.

A 2022-es költségvetésről

„Olyasmire is vállalkozik a költségvetés, amire nem gondoltam volna” – fogalmazott a kormányfő a Varga Mihály pénzügyminiszter által benyújtott költségvetésről. Kifejtette:

lesz nyugdíjprémium és a 13. havi nyugdíj két heti mennyiségét is kifizetik, de jut pénz a 25 éven aluliak adómentességére is

Mint fogalmazott: „mindebből az következik, hogy ez a költségvetés európai szinten is jobb gazdasági pozíciót adhat majd nekünk, mint a válság előtt volt. Persze ehhez még nagyon sokat kell dolgozni” . Egy hét múlva állhat föl a gazdasági újraindítási operatív törzs – tájékoztatott a kormányfő.

„Ha jó gazdaságpolitikát és jó családpolitikát csinálunk, akkor hazánk népesedési egyensúlya is helyre fog állni”

Orbán Viktor szólt arról is, hogy „ha nincs magyar gyerek, akkor nincs magyar jövő”. Szerinte 2010 körül már látszott, hogy a magyar fiatalok több gyereket akarnak, mint amennyi megszületik. „Ha jó gazdaságpolitikát és jó családpolitikát csinálunk, akkor Magyarországnak a népesedési egyensúlya helyre fog állni, de még nem tartunk itt” – mondta. A fordulópont akkor lesz, amikor azt tudjuk mondani, hogy aki gyermeket vállal, az anyagilag is jobban jár. Ugyanis

minden megváltozik, ha van gyermek.”

– tette hozzá. „Az élet minőségét is megváltoztatja” – fogalmazott. „A helyzet sokat javult, de még mindig nem lehet azt mondani, hogy a gyermeket vállalók jobban járnának, mint a gyermek nélküliek”.

Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt