Perintfalvi Rita szakmaiatlanságáról

2021-05-13 13:40:00

Ádám Miklós
Vasárnap
És az egyház elsődleges célja sem az, hogy jól érezzük magunkat, hanem hogy üdvözüljünk. Interjú.

Ez a védekezés igencsak visszás a részéről. Értem ez alatt, hogy a bejegyzéseit „tudományos köntösbe” öltözteti, például úgy írja alá, hogy „Dr. Perintfalvi Rita az Ószövetség tudományok doktora, katolikus teológus, kutató, egyetemi oktató”. Magyarán szakmai végzettségre hivatkozik a kijelentése kapcsán, majd amikor kérdőre vonják, visszatáncol, hogy ez nem is szakmai publikáció. Nem teszi ez hiteltelenné a szakmaiságát?

Azért mondani valamit, hogy polgárt pukkasszak, vagy hogy egyeseknek tetsszen, felelőtlenség. És az egyházban minden tanító pozíció felelősség. Felelősségem van a saját kutatásaimmal kapcsolatban, és azzal is, hogy azokat miként tálalom. Biblikus tudósként mindig készen kell állnom arra, hogy megkérdezik, hogy mi az alapja a kijelentésemnek. Mivel tekintélyem van, sokan el fogják hinni, amit mondok, még ha hülyeség is.

Ha te írod ki, nem hiszik el, ha ő írja ki, akkor az ő szava többet nyom a latba, hiszen biblikus tudós. És ha én mint biblikus tudós mondok valamit, én is azt várom, hogy elhidd nekem, amit állítok, hiszen ez a szakterületem. És ha ezt nem tudom tudományos szakmaisággal megalapozni, akkor a szavahihetőségem az, ami kérdésessé válik.

A nehézség az, hogy Perintfalvi a grazi egyetemen tanít, én itt, az esztergomi szemináriumban. Én mondok valamit, ő meg valami mást, és az egyszerű ember, aki az arab betűt sem tudja megkülönböztetni a héber betűtől, majd bólogat. Nem fogja tudni szakmailag eldönteni, hogy hol az igazság. Így végül a laikus szimpátia és az előítéletei alapján fog ítélni.

Itt ezzel nemcsak a szavahihetőség, hanem a szakmaiság is sérül, nem? Tehát én, mint történész nem írhatom ki Facebookra, hogy mi nyertük a mohácsi csatát, mert az butaság. És ha ezt a szememre vetik, hiába mondom azt, hogy a szakmai publikációimat olvassák, attól még rombolja a szakmai megítélésemet a nyilvánosan hirdetett tévedés. Egy teológus esetében pedig ez felveti az eretnekség vádját is, nem?

Lehet, hogy Perintfalvi eretnek, de azt nem én fogom megállapítani és kihirdetni, az a területi illetékes dolga. Azonban, mint mondtam, a szakmai szavahihetőséget és minőséget meghatározzák a megnyilvánulásaim.  

Nem mondhatom, hogy egyszer teológus vagyok, máskor meg nem. (...)

Perintfalvi szerint a Biblia és Jézus csupa toleranciát és elfogadást hirdet, amit a csúnya bigott egyház meghamisít és elnyom. Tehát szerinte és a követői szerint pont az egyház nem hagyja, hogy a Biblia az legyen, ami.

Nekem nehezemre esik jóindulatot feltételezni azok részéről, akik így viszonyulnak az egyházhoz. Ha nem ért egyet az egyház látásmódjával, akkor lehetősége van a párbeszédre az üzengetés helyett. És ha a párbeszéd valami miatt kútba esik, akkor katolikusként kötelességem az engedelmes hallgatás.Az utóbbi időben a médiában sokszor olyan üzengetés folyik, amit nem tartok a katolikus egyházhoz méltónak.

Ha valaki hirdetni akarja az egyházétól különböző elképzeléseit, akkor el lehet menni, alapítson másik egyházat.

Felelősségünk van a szavainkért. Nemcsak szakmailag, hanem pedagógiailag is. Azt pedig nem hiszem, hogy a hittel kapcsolatos minimum szélsőséges kijelentések közösségi média-felületeken történő meghirdetése ne okozna károkat: zavart és megbotránkozást. Mégis, mire számít, aki ilyen bejegyzéseket tesz közzé? Pár ilyen félmondat az egyet nem értőket nem meggyőzi, csak felzaklatja. Azt pedig nem látom,  ez hogyan lenne siker. A párbeszéd lehetősége a platform karakterisztikái miatt alig lehetséges. Nem értem, hogy milyen pozitív célokat szolgálhatna egy ilyen megnyilvánulás. Én megértem, hogy az egyház tanítása sokaknak fájdalmas. A meddő pároknak, az elváltaknak stb.

Ugyanakkor a fájdalommentesség nem adekvát koordinátatengelye az életnek. Nem ítélhetem meg, hogy mi igaz és mi nem, az alapján, hogy mi fáj és mi nem.

Onnantól, hogy felnőttek vagyunk, ez egy sokadlagos szempont. Borzasztóan igyekszem együtt érezni azzal, akit nem áldoztatok meg. Tudom, hogy ez vacak, és sajnálom. De az Isten irántunk érzett együttérzése sem abban nyilvánul meg, hogy elveszi a fájdalmunkat, hanem, hogy együtt hordozza velünk.

És az egyház elsődleges célja sem az, hogy jól érezzük magunkat, hanem hogy üdvözüljünk.”

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.