Antipártból befutó – a Zöldek lehetnek az idei év nyertesei Németországban

2021-05-03 13:00:00
A hetvenes évek radikalizmusában született, majd évtizedekig edződött a politikában, s mostanra a maga képére formálta a korszellemet: a Zöldek mozgalma Németország legnépszerűbb pártja lett.

Greczula Levente László írása a Mandiner hetilapban

 

Amikor 1985. december 12-én Joschka Fischer hófehér Nike tornacipőben letette a miniszteri esküt a wiesbadeni parlamentben, egyértelművé vált, hogy a nyugatnémet pártrendszerben és politikában alapvető változások időszaka kezdődött. Harmincöt év elteltével, amikor 2021. április 20-án,közvetlenül Annalena Baerbock kancellárjelöltségének bejelentése után a Forsa kutatóintézet felmérése a Szövetség 90 – Zöldeket hozta ki Németország legnépszerűbb pártjának, tagadhatatlanná vált a tömörülés áttörésének és polgárosodásának sikere. Az egykori antipárt az idei szövetségi választás legnagyobb nyertese lehet. Hogyan jutott el idáig? 

Tiszta lappal

A Zöldek volt az első olyan politikai formáció,

amely megtörte a klasszikusan háromosztatú német pártrendszert,

mégpedig két szempontból is. Egyrészt az első olyan erő volt, amely a hetvenes évek végén szót követelhetett magának a Kereszténydemokrata Unió (CDU), a Németország Szociáldemokrata Pártja (SPD) és a Szabad Demokrata Párt (FDP) dominálta világban, addig ugyanis csak ezek az alakulatok tudták megugorni a törvényhozás ötszázalékos bejutási küszöbét. Másrészt a Zöldek volt az első olyan országos párt is, amely nem egy korábbi formáció reinkarnációjával vagy szakadásával jött létre. 

Zöldküldöttek 1980 júniusában Dortmundban. Jobbra Joseph Beuys, a hetvenes-nyolcvanas évek emblematikus művésze, szobrásza. <br> Fotó: REUTERS / Imago Images / Klaus Rose

Bár a pártot ma a legtöbben a baloldallal és a környezetvédelemmel kötik össze, a Zöldek valójában nem csak ebben a világban gyökerezik. A kezdeti időszakban, a hetvenes évek közepén a Német Szövetségi Köztársaságban gombamód szaporodtak a politikai status quo ellen küzdő politikai mozgalmak és polgári kezdeményezések. E csoportosulásokat elképesztő ideológiai sokféleség jellemezte, lényegében a teljes politikai skálát lefedték. Volt azonban néhány közös elv, amely összekötötte őket, például a gazdasági növekedés környezetet kizsákmányoló modelljének kritikája vagy éppen az atomenergia katonai és békés célú felhasználásának határozott elutasítása. Nem unatkozó nagyvárosi hippik csoportosulásaiként kell elképzelni e mozgalmakat, sőt kifejezetten erősek voltak az új atomerőművek létesítését ellenző vidéki hangok.

Mindebből az is következik, hogy amikor 1980-ban létrejött a Zöldek nevű párt, sok pólus volt jelen benne. Volt polgári-konzervatív és maoista csoportja is, ezért kezdettől fogva valós veszélyt jelentett a szétszakadás.

Az egyértelmű gondolati profil kialakítása számtalan belső konfliktussal is járt,

amelyek gyakran évekig tartottak. Eközben pedig jöttek az első sikerek is. A párt egyik elődje már 1979-ben bejutott a brémai törvényhozásba, a szövetségi politikában pedig az 1983-as előre hozott választás hozta meg az áttörést – ekkor a Zöldek 27 képviselőt delegálhatott az 520 fős bonni parlamentbe.

Ez az időszak meghatározó döntéseket is hozott. A párt egyik fellegvárának számító Hessenben ugyanis elég hamar kormányközelbe került a Zöldek, a tartományi szervezet pedig már 1983-ban hozott egy olyan határozatot, amely engedélyezte a koalícióalakítást az SPD-vel. Ez persze megosztotta a pártot, a radikálisabb szárnyak árulást kiáltottak – elvégre alig tíz évvel azelőtt éppen az hozta össze a sok különböző mozgalmat, hogy elegük volt az establishmentből. Innentől számítható a Zöldeket sokáig meghatározó realista–fundamentalista ellentét, amely hosszú ideig a párt egységét is fenyegette. A „realók” úgy gondolták, hogy a politikai rendszer belülről is megváltoztatható, a „fundik” viszont az eredeti elképzeléseknek megfelelően elzárkóztak ettől. Hessenben végül előbbiek győztek, és 1985-ben kormányra is kerültek – ennek a szimbóluma volt a magyarországi gyökerű Joschka Fischer tornacipős akciója Wiesbadenben. 

A régi, turbulens idők: Joschka Fischer Gerhard Schröderrel 2005-ben. <br> Fotó: REUTERS / Thomas Koehler

Azok a kilencvenes évek

Fischer párton belüli felemelkedése egyébként az újraegyesítés időszakában vett nagy lendületet. A két Németország összeolvadása borítékolható fenyegetést jelentett a Zöldek szövetségi pozícióira, elvégre

az új tartományokban semmilyen gyökerekkel nem rendelkezett a párt.

A német történelem e felemelő pillanata ráadásul el is vonta a figyelmet a Zöldek témáiról, amit az 1990-es, immár össznémet választás előtt még egy elhibázott kampánnyal is sikerült tetézni – így fordulhatott elő, hogy a következő törvényhozási ciklust a párt a Bundestagon kívülről volt kénytelen végigkövetni. Fischer viszont 1991-ben meg tudta erősíteni magát miniszteri tisztségében, ami a párton belüli pozíciójára is jótékony hatással volt. 

A Zöldek keleti áttörését nem nevezhetjük igazán sikeresnek. Az 1990-es választáson aránylag jó pozíciókat szerzett a keletnémet polgárjogi mozgalomból kinőtt Szövetség 90 (Bündnis 90) nevű mozgalom, amely három évvel később egyesült a Zöldekkel. Az összeolvadás rengeteg vitával járt, mert a keletiek úgy érezték, hogy a nyugatiak háttérbe akarják szorítani őket. Az egyesülés után egy évvel rendezett keleti tartományi választáson a frissen egyesült párt a szász-anhalti kivételével az összes parlamentből kiesett, a mélyrepülés egészen a kétezres évek közepéig tartott. Ezért is jelképes, hogy a párt idei kancellárjelöltjét a kelet-németországi brandenburgi szervezet adja; igaz, Annalena Baerbock a berlini fal túloldalán, Hannoverben született. 

Az 1994-es és az 1998-as szövetségi parlamenti választás gyenge eredményeket hozott, de részben a becsatornázott kelet-németországi szavazatoknak köszönhetően a párt vissza tudta küzdeni magát a Bundestagba. Az 1998-as választás viszont minden szempontból cezúrát jelentett a Szövetség 90 – Zöldek történetében: habár rosszabbul szerepelt ezen a voksoláson, mint a négy évvel azelőttin, a CDU bukásával megnyílt az út a szociáldemokraták előtt, akiknek viszont koalíciós partnerre volt szükségük. 

A Zöldek igent mondott a táncra, de az nem bizonyult olyan kellemesnek, mint amilyennek jósolták. A párt négy tárcát kapott – Jürgen Trittin egykori pártelnök a környezetvédelmi, Joschka Fischer a külügyminiszteri tisztségbe került –, de azonkívül, hogy a párt meg tudta mutatni, hogy a hatalomban is képes életben maradni,

a Gerhard Schröderrel való kormányzás súlyos dilemmák elé is állította.

Hiába pacifista párt a Zöldek, a német hadsereg a koalíciós kormányzása alatt elment háborúzni Koszovóba és Afganisztánba, amit sok tag és szimpatizáns elfogadhatatlannak tartott. Az ország romló gazdasági helyzete negatívan befolyásolta a vörös–zöld koalíció túlélési esélyeit, 2002-ben gyakorlatilag csak a Zöldek viszonylag jó választási szereplésén múlt, hogy az együttműködés esélyt kapott a folytatásra. Az igencsak turbulensre sikerült kormányzás viszont inkább az SPD nimbuszát tépázta meg, így természetesen nem is a Zöldek, hanem a nagyobbik koalíciós partner nyomására írtak ki új választást 2005-ben. A Zöldek azóta nem kormányzott szövetségi szinten. 

Veterán zöld: Winfried Kretschmann tíz éve vezeti Baden-Württemberget. <br> Fotó: REUTERS / Imago Images / Arnulf Hettrich

A középpártosodás felé

Bár a Zöldek az országos politikát a mai napig ellenzékből figyeli és alakítja,

a kétezres évek közepétől egyre több tartományi kormányban van jelen.

Ez a koalícióalkotásra vonatkozó addigi irányelvek felülírását is szükségessé tette: korábban csak a szocdemek jöhettek szóba partnerként, 2008-tól viszont már a CDU-val, 2009-ben pedig az FDP-vel is hajlandó volt együttműködni a párt. Ezek a koalíciók persze változó sikerrel működtek, voltak olyanok is, amelyek gyorsan összeomlottak. 

Szövetségi szinten viszont továbbra sem születtek meggyőző eredmények. Ez részben az elhibázott kampányoknak, részben pedig annak a következménye, hogy a Zöldek színeiben akkor nem politizált igazán népszerű, friss politikus. Jürgen Trittin és a párt más befolyásos politikusai, akik közül sokan már a Schröder-kormányokban is szerepet vállaltak, csak a kijózanító, alig 8,5 százalékos eredményt hozó 2013-as voksolás után döntöttek úgy, hogy teret engednek a „fiataloknak”. Ez nem jelentett azonnali sikert. A Cem Özdemir és Simone Peter vezette újak szövetségi szinten csak mérsékelt népszerűség-növekedést hoztak, hiába jöttek egymás után a tartományi sikerek. A 2017-es Bundestag-választás ismét halovány, 9 százalékos eredménnyel járt a Zöldeknek, pedig ekkor már nem csak a hagyományos fellegváraknak számító nyugati tartományokban alakultak kormányok a részvételükkel. 

A párt élén 2018-ban történt újabb őrségváltás, ekkor került az elnöki székbe a filozófus-író Robert Habeck és a nemzetközi jogász Annalena Baerbock.

A fiatalos duó irányítása alatt a Zöldek népszerűsége országszerte emelkedni kezdett,

de ez nem kizárólag Habeck lazaságának és Baerbock felkészültségének az eredménye. A párt malmára hajtja a vizet az egyre nyilvánvalóbb társadalmi elégedetlenség a CDU és az SPD kormányzati munkájával, valamint a környezetvédelem központi politikai témává válása. Nem elhanyagolható persze az sem, hogy a Zöldek ma egységesebb, mint bármikor: a szakadással fenyegető realo–fundi vita a múlté, és nincsenek már radikális szárnyak sem, amelyek elijeszthetik a mérsékeltebb szavazókat. A Zöldek visszavonhatatlanul középpárttá vált, a szeptemberi szövetségi választáson pedig minden valószínűség szerint országos szinten is befuthat.

Zöld siker a svábok földjén

A Szövetség 90 – Zöldek a kétezres években egyre jobban szerepelt a jómódú nyugat-német tartományok választásain – különösen északon –, a következő mérföldkövet mégsem ezek egyikében érte el. 2011-ben, közvetlenül a fukusimai atomkatasztrófa után a párt megszerezte a szavazatok negyedét a baden-württembergi választáson, így Winfried Kretschmann vezetésével szenior koalíciós partnerként alakíthatott kormányt Stuttgartban. Ez a Zöldek egyik legnagyobb sikere, Kretschmann azóta is a délnyugati tartomány élén áll, idén márciusban kapott felhatalmazást a harmadik kormány­alakításra.

Nyitóképen: Robert Habeck és Annalena Baerbock társelnökök egy 2019-es pártnapon. Fotó: REUTERS / Leon Kuegeler / File Photo