Aláírást hamisítottak az ajánlóíveken – elítélték a Munkáspárt 89 és 90 éves aktivistáit

2021-04-21 16:19:00
A Fővárosi Törvényszék két év próbaidőre ítélte azt a két idős nőt, akik a 2018-as választások előtt aláírásokat hamisítottak a Munkáspárt ajánlóívein.

„Amit tettünk, azt nem szervezetten, tudatosan tettünk, hanem mulasztásos helyzetbe kerülve követtük el” – mondta az utolsó szó jogán a Fővárosi Törvényszéken tartott előkészítő tárgyaláson a 90 éves Ny. M. Lajosné, elsőrendű vádlott – írja a HVG.

Az ügyészség vádja szerint a Magyar Munkáspárt két tagja a 2018-as országgyűlési választás kampányában más emberek nevében írták alá a párt színeiben induló, az ügyben egyébként tanúként kihallgatott Szentpáli Kolos ajánlóíveit. Ezeken az ajánlóíveken nem csak olyan emberek szignói szerepeltek, akik sosem írtak alá semmit a Munkáspártnak, hanem olyan személyek is, akik az aláírásgyűjtés kezdete előtt elhunytak.

Később kiderült, hogy a Munkáspárt aktivistái nem minden esetben kértek személyi igazolványt és lakcímkártyát, így valójában bárki, aki birtokában volt az említett adatoknak odamehetett és aláírhatott a nevükben. 

A HVG szerint az ügyész perbeszédében mindkét vádlottra felfüggesztett börtönbüntetést kért, ám az ügyben eljáró bíró ezt „túlzott joghátránynak” nevezte, így csupán két-két év próbaidőt szabott ki fejenként. Az ügy még nem ért véget, hiszen az ügyészség az ítélet ellen fellebbezett.