A lázadókkal vívott harcban meghalt Csád elnöke

2021-04-20 16:24:00
Katonai tanács veszi át Csád vezetését az elnök halálát követően.

„Az elnök a frontvonalon, az ország területét védve vesztette életét” – jelentette be Azem Bermendao Agouna az állami televízióban, hangsúlyozva egyúttal, hogy a Nemzeti Átmeneti Tanács mindent megtesz a béke, a biztonság és a rend fenntartásáért. A katonai rádióban nem sokkal később bejelentették, hogy az elnöki feladatokat ideiglenesen katonai tanács veszi át, amelyet Mahamat Idriss Déby Itno, az elhunyt elnök egyik fia vezet. A 37 éves négycsillagos tábornok eddig az elnöki gárda parancsnoka volt.

Egyelőre nem tudni, mi okozta pontosan Déby halálát, aki hétfőn indult el, hogy felkeresse a N'Djamena által terroristának tartott lázadók ellen harcoló csapatokat azt követően, hogy a líbiai határ mentén tevékenykedő lázadók több száz kilométerre nyomultak előre a főváros felé.

A csádi választási bizottság alig egy nappal korábban jelentette be Déby győzelmét az április 11-i – ellenzéki vezetők által bojkottált – elnökválasztáson. A politikus a voksok 79 százalékát szerezte meg, és ez lett volna a hatodik mandátuma. Fő kihívója, Albert Pahimi Padacké a voksok 10 százalékát kapta. Déby 1990-ben puccsal került hatalomra, és egyike volt Afrika leghosszabb ideig hivatalban lévő államfőinek.

Csádban több fegyveres csoport is aktív, egyebek közt az Iszlám Állam terrorszervezettel vagy az al-Kaidával kapcsolatban álló milíciák is, az ellenük folytatott harcokban pedig az elhunyt elnök a nyugati kormányok fontos térségbeli szövetségese volt.    Débyt ugyanakkor több bírálat érte egyebek közt az ellenzékkel szemben tanúsított bánásmódja, valamint az afrikai ország olajkészletének kezelése miatt.

(MTI)

Nyitókép: Regis Duvignau / POOL / AFP