Megfáradt covidnemzedék – mérlegen a digitális oktatás egy éve

2021-04-10 12:07:00
Fásultság, frusztráltság, szorongás – óvodásoktól gimnazistákig minden korosztályt megvisel, hogy szociális élete a képernyő szűk ablakaira korlátozódott. Szakértőket és pedagógusokat kérdeztünk.

Konopás Noémi és Veczán Zoltán írása a Mandiner hetilapban.

A kormány tervei szerint április 19-én nyithatnak ki az óvodák, az általános iskolák és a középiskolák, mivel ekkorra kaphatja meg valamennyi pedagógus a koronavírus elleni védőoltást. Ezzel véget érhet a digitális oktatás második felvonása. Az idei tanévben a kisebbek néhány hetet, a nagyobbak fél évet töltöttek otthon az iskolapad helyett. Tanároknak és diákoknak egyaránt nagy kihívást jelentett az utóbbi időszak – megvontuk az oktatás járványidőszaki mérlegét.

Megváltoztak a diákok
„Tavaly volt némi bulihangulata az otthon tanulásnak, érezhető volt az összetartás, az odafigyelés. A gyerekek fotókat küldtek magukról, legóépítményeikről, sőt a házunk elé készített jókora aszfaltrajzzal, majd valóságos autós felvonulással leptek meg. Mostanra viszont a diákok meggyötörtté váltak, hiányzik nekik az iskola” – érzékelteti a helyzetet a Mandinernek Edit, egy dél-pesti általános iskola alsós tanítója. Ijesztőnek nevezi, hogy ma már nem keresik egymást olyan lelkesen, mint egy évvel ezelőtt; szerinte a tőlük elvárt távolságtartás mintha megcsontosodott volna bennük. „Az iskolában is máshogy viselkedtek, mint a korábbi években: szinte kézzelfogható volt a szomorúság. Kifakult az élénk iskolai élet, mindenki visszafogottabb, csendesebb lett” – mondja.

Nagyobb felbontásért kattintson jobb egérgombbal a képre, majd válassza ki a „Kép megnyitása új lapon” opciót!

Szerinte állandósult a gyerekekben a félelem, ám sokan megfogalmazni és kezelni sem tudják. Erre rátesz egy lapáttal az internet a nem kívánt hatásaival: a kisebbekre is igaz, hogy sokkal könnyebben megbántják egymást a virtuális világban, és több köztük a konfliktus, mint a való életben, az iskolában. „Van, aki már reggel fél hétkor bejelentkezik a Google Classroomba, hogy ő lehessen a kurzus gazdája, hogy aztán ki tudjon tiltani, le tudjon némítani másokat, vagy akár megszakítsa az órát” – hoz példát a tanító. Előfordul, hogy a kitiltott tanulók ilyenkor nem tudnak újra csatlakozni, így lemaradnak az óra további részéről. „Sajnos látom a gyerekekben a rosszindulat csíráit. Ennek oka a félelem mellett az internetes világ lélektorzító hatása” – hangsúlyozza.

A pedagógus próbál minél többet beszélgetni velük, de nem egyszerű az egyébként az iskolai életben közvetlen, egymásra figyelő, érző kis csapatot ilyen módon megnyitni. Szerencsére még negyedikes korukban is vevők a mesevilágra, így játékos feladatokkal próbálja őket motiválni. Néha, mint mondja, egészen megrázó, amit a fogalmazásaikban olvas. „Nem egy gyerek leírta, hogy szívesebben lenne a »sárkányszigeten«, mert ott nincs jelen vírus. Olyan is volt, aki kijelentette: még a sárkánytól sem félne úgy, mint a covidtól.”

A digitális oktatás buktatói közt említi, hogy hiányzik az azonnali tanulói visszajelzés, a beküldött feladatok pedig nem mutatnak valós képet arról, hol tart a gyerek, és mi okoz neki nehézséget, mit kell még gyakorolni. „Borzasztó úgy ülni a képernyő előtt, hogy ott vannak a kis karikák, és sokszor nem tudom, ki van mögöttük, ott van-e egyáltalán, ahogy azt sem, ki mit csinál” – hangsúlyozza Edit. Szerinte tévhit, hogy az iskolások profik a számítógép-használatban: ugyan a közösségi oldalakat és a játékokat tudják használni, egy feladat feltöltése, visszaküldése már gyakran nehézséget jelent, és nem csak alsó tagozatban. A tanító szerint a készségek fejlesztésére mindenképp nagyobb hangsúlyt kell fektetni az oktatásban.

Hangsúlyozza, hogy a jó pedagógus az egész személyiségével tanít – szerinte a jó tanító szinte anya- vagy apapótlék. „Érzelmileg is kapcsolatban vagyok a gyerekekkel, az irántam érzett szeretet is motiválja őket a feladatmegoldásban. Még egy kamasz fiú is képes akár a csillagokat lehozni a jó pedagógusért. Ezt az érzelmi kötődést viszont szinte lehetetlen digitálisan átadni” – fogalmaz Edit. Neki egyébként nagy traumát jelentett a hirtelen átállás a digitális oktatásra. Először napokig sírt, mivel korábban nem mozgott magabiztosan a digitális térben, és úgy érezte, nem lesz képes a tanításra. „Odáig jutottam, hogy inkább felmondok” – idézi fel a járványidőszak kezdetét, ma már viszont mosolyog ezen, hiszen sok munkával és a szülőktől, kollégáktól kapott segítséggel jobbnál jobb digitális prezentációkat készít.

Fotó: Shutterstock

Dupla mennyiségű munka
Van olyan pedagógus, aki a hagyományos oktatás során is előszeretettel használta a digitális eszközöket és módszereket, ilyen az egyik veszprémi gimnázium biológiatanára. Ennek ellenére rajta is tehetetlenségérzés és pánikhangulat lett úrrá, amikor tavaly márciusban kiderült, digitális oktatásra áll át az ország. Eleinte az iskola vezetősége annyit tett, hogy kijelölte: a Google Classroom felületét használja majd az intézmény. A gyerekek sűrűn nehezményezték, hogy több tanárnál a digitális oktatás kimerült abban, hogy „jegyzeteld ki a tankönyv 75–78. oldalát”. „Az új tanév elején az igazgató is érezte, hogy nagy baj lesz, így aztán továbbképzést szervezett nekünk. Most már szervezettebben zajlik a munka – mondja. – Vannak óráim a Google Meet felületén, amelyet inkább az összefoglaló órákon használok, sokkal hasznosabbnak tartom a hangos prezentációkat.” 

A pedagógus érzékelhetően él-hal diákjaiért és a szakmáért még néhány évvel nyugdíj előtt is. Mint fogalmaz, e prezentációk előnye, hogy bármikor visszanézhetők, akár az érettségire vagy a felvételire készülve is, ráadásul úgy állítja össze őket – hatásszünetekkel, tanári kérdésekkel, magyarázatokkal, linkekkel, videókkal, képekkel –, mintha rendes tanóra zajlana. Különösen azoknak tetszik ez a módszer, akik biológiából érettségiznek, hiszen gyakorlatilag mindent megkapnak így, amit a követelményrendszer elvár. Tény, hogy e prezentációk elkészítése nem egyszerű: előfordul, hogy egy negyvenöt perces órára négy és fél órát készül, azonban ezt cseppet sem bánja: „megéri, fantasztikus tananyaggyűjteményem lesz a következő évekre. Kár, hogy egy-két év múlva nyugdíjba megyek”.

A diákok nagy része rájött: iskolába járni nem olyan rossz dolog”

A netes órákon kötelező a gyerekek részvétele, ám kérdéses, hogy tényleg jelen vannak-e, hiszen gyakran kikapcsolják a kamerát. Még kevésbé lehet követni, hogy vajon az órarendi tanóra ideje alatt dolgozzák-e fel a hangos prezentációk tananyagát. „Gyerekpárti vagyok, de tudok trükköket” – osztja meg a biológiatanár nevetve; ilyen például, amikor elrejt az utolsó diákon egy-egy feladatot, amelynek a megoldását a tanóra végéig be kell küldeniük a tanulóknak – de kizárólag ötöst lehet kapni.

Fotó: MTI / Illyés Tibor

A legtöbb gond a számonkéréssel kapcsolatban merül fel. Az online írt dolgozatoknál a jegyek nem tükrözik a tudást, a digitális oktatás hónapjaiban akár egy jeggyel is jobb az osztályátlag a tárgyból. „Ez veszélyes, hiszen hamis képet kapnak magukról a fiatalok, de a jelenséggel nem tudunk mit kezdeni” – mutat rá a pedagógus. Próbálja kiszűrni a svindlit, négyféle dolgozatot állít össze egy adott osztálynak, és véletlenszerűen küldi ki a diákoknak, így még az is időbe telik, míg rájönnek, ki írja ugyanazt. Ennek azonban ára is van, már ami a munkaidőt illeti: három párhuzamos osztálynál összesen tizenkétféle dolgozatot készít, aminek az összeállítása van vagy tíz óra. Ahogy fogalmaz: „a digitális oktatásban minimum dupla annyit dolgozom, mint korábban”.

A digitális oktatásban minimum dupla annyit dolgozom, mint korábban”

Megjegyzi, nagyon hiányoznak neki a diákok; a karácsonyi jókívánságokat többszöri nekifutásra tudta felmondani a hangos prezentációra, mert nem ment sírás nélkül. „Borzasztóan sajnálom a gyerekeket: se ballagás, se nyitótánc, se próbaérettségi. Fogalmuk sincs, hogy mi vár rájuk a nagy megméretésen. Ki vannak készülve” – mondja együttérzően. Úgy véli: az, aki emelt szintű érettségire szeretne menni, a digitális oktatás ellenére is képes lesz letenni. Egyébként úgy tudja, hogy a diákok rendszeresen összejárnak, a szülők sokszor a tízfős ottalvós bulikat is megengedik, hiába félnek a vírustól, inkább bevállalják a gyerekek kedvéért.

Szorongás, függőségek
A lapunknak nyilatkozó szakértők felhívják a figyelmet: személyiségtől és életkortól függően másképp reagálnak a gyerekek arra, ha lényegében megszakad a fizikai kapcsolatuk az óvodával, iskolával és főként hasonló korú társaikkal. Zsiros Emese gyermekpszichológus szerint a kisebbeknél a bezártság, a mozgáshiány lobbanékonyságot, türelmetlenséget szül, és a mellőzöttségérzés miatt – elvégre apa-anya home office-ban otthon van, és mégsem velük foglalkozik – úgy látják, küzdeniük kell a kiemelt szülői figyelemért. „Az óvodásoknál a szülők kizárása miatt a beszoktatás, beilleszkedés húzódott el” – mutat rá. Egyébként ebben a korosztályban a koronavírussal kapcsolatos félelmek is megjelennek problémaként, például a szerepjátékokban, rajzokban foglalkoznak vele a kisebbek.

Fotó: MTI / Balázs Attila

A kortársakkal való kapcsolattartás hiányát inkább a kis­is­kolások sínylik meg, s csak részben orvosolja a helyzetet, hogy képernyőn találkoznak a társaikkal. Kiábrándultság és szorongás is megjelenhet, különösen a felső tagozatosok körében. A pszichológus kiemeli, különösen azoknak nehéz, akiknek fontos életeseményük – ballagás, felvételi – zajlik rendhagyó módon. „A nagyobbaknak már tanítható többféle indulatkezelési, relaxációs technika, ami segíthet nekik oldani a stresszt” – mondja a szakember.

Szmolka Orsolya pszichológus szerint a járvánnyal járó félelmek – a vírustól való szorongás, az általános bizonytalanságérzés – befolyásolják a gyerekek viselkedését, ami akár kényszeres gyakorlatok kialakulásához vezethet. Ennek kapcsán Zsiros rámutat, a szülőknek érdemes megfigyelniük az esetleges változásokat: a hirtelen érzelmi kilengések árulkodók lehetnek, vagy az, ha a gyerek nehezen viseli a természetes helyzeteket – például ha veszít egy játékban. Akár olyan tünet is jelentkezhet, mint a körömrágás vagy az alvászavar.

Mindkét pszichológus úgy véli, hogy bizonyos esetekben szükség lehet szakmai – gyermekpszichiátriai, nevelési tanácsadói – segítségre. Beszédes, ha a gyerek túl sokat akar egyedül lenni, vagy éppen nem mer egymaga maradni, illetve ha erősödik például a számítógépes játékoktól való függőség. Előfordul, hogy központi beszédtéma számára a járvány, vagy éppen letagadja a létezését. Sok gyerek gondolatai túlzott mértékben forognak a halál körül – a szakemberek szerint ilyenkor fontos, hogy a szülők az ő nyelvükön beszéljenek az elmúlásról. Egyetértenek a pszichológusok abban, hogy ne legyen családi program a híradónézés.

A szakemberek szerint a szülőknek tudatosítaniuk kell a gyerekben, hogy korábban is voltak járványok, ám véget is értek. A sok negatív jelenség ellenére pozitívumként említik, hogy a fiatalok pszichológiai immunrendszere rugalmas, természetes öngyógyító képességük hatalmas. Így remélhetőleg ha vége lesz ennek az időszaknak, hamar visszazökkennek a régi életükbe.

***

Fotó: Mandiner-archív

A digitális oktatás mindenkit próbára tesz


Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke

Több hónapot töltöttek együtt a diákok és a pedagógusok a digitális oktatásban. Hogyan birkóztak meg a tanárok a feladattal?
Rendkívül vegyesek a visszajelzések országszerte, de még egy iskolán belül is. November 11-e, a digitális oktatás újbóli, a középiskolákban való bevezetése óta eltelt fél év, ez mindenkit próbára tesz. Van, aki sikeresen vette az akadályt, más kevésbé. Ahogy van olyan tantárgy is, amelyet jobban be lehetett vinni a digitális térbe, s van, amely nem annyira alkalmas erre.

Mi hiányzott jobban: a digitális kompetencia vagy a digitális tananyag?
Nehéz megállapítani, mit jelent egyáltalán az, hogy digitális oktatás. A hagyományos oktatás alapja a Nemzeti alap­tanterv. A digitális tanítás során két dolgot lehet tenni: a jelenléti oktatást egy az egyben áthelyezni az online térbe, vagy átszervezni az egész tananyagot, és a hasznos készségfejlesztésre fókuszálni. Az előbbi nem túl hatékony, hiá­nyoznak a visszajelzések, hiszen a virtuális térben csupán húsz-harminc sötét négyzettel szembesülünk. A második lehetőség viszont nem felel meg az előírtaknak, ráadásul érettségi előtt már nem is kivitelezhető. Fontos kérdés, hogyan lehet a hagyományos oktatás szerves részévé tenni a digitálist, hiszen annak kétségkívül vannak előnyei. Mindenesetre a kényszer nagy úr: békeidőben a mostanihoz hasonló volumenű fejlődést elérni egy több mint százezres nagyságrendű pedagógustársadalommal képtelenség lett volna. Ez öröm az ürömben.

A szigorúan vett ismeretátadáson kívül elengedhetetlen célja az oktatásnak a nevelés is. Ezt hogyan tudták teljesíteni?
A közösségi élmények is óhatatlanul formálják a gyerekeket, fontos szerepük van az együttműködési és a kommunikációs képességek kialakulásában és a szocializációban, a virtuális térben viszont ők sem kapnak visszajelzéseket a gesztusaikról, viselkedésükről, mondataikról. Olyan alapvető kérdésekre nem kaphatnak választ otthon, az üres szobában egyedül a számítógép előtt ülve, mint hogy ki vagyok, miben vagyok tehetséges, mi az utam, mi a jövőm.Sokszor felmerült, hogy nem minden családnál van elég eszköz vagy éppen internet.Tavaly márciusban nagyobb probléma volt ez, azóta az állam is szerzett be eszközöket, ősszel a középiskolák már jól álltak. A főváros és a közép-magyarországi régió kivételével a pedagógusok is kaptak laptopot, és a diákok is tudtak az iskolából kölcsönözni. Persze mindig lesznek olyanok, akik nem jutnak hozzá az eszközökhöz, de úgy látom, alapvetően jól kezelték ezt az iskolák. Nyilván több eszközre van szükség, amióta a kisebbek is átálltak a digitális oktatásra, és ha a szülők is otthonról dolgoznak, számítógépen, az megint okozhatott gondot.

Kialakulhat a covidnemzedék a diákok körében?
Én óvatosabban kategorizálnék, de kétségtelen, hogy a diákok nagy része rájött: iskolába járni nem olyan rossz dolog, akár még hiányzik is sokaknak, hiszen az ember közösségi lény. Fontosak a barátságok, a beszélgetések és az intézmény által nyújtott tér is. Emellett a bezártság hosszabb távon mentális problémákhoz is vezethet, van alapja az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) aggodalmainak egy nemzedéki katasztrófa kapcsán. A tanulás terén a legnagyobb vesztesek a legkisebbek lesznek; az intézményeknek alaposan meg kell győződniük róla, hogy elsajátították-e az alapkészségeket digitálisan az első–második osztályosok. Ha ez elmaradt, a hátrány később csak fokozódik. Biztos alapok nélkül folyamatosan bizonytalanságban fogják elvégezni a feladataikat, és lemaradnak.

Ha lecsap egy újabb járvány, mit kell az oktatásban másként tenni?
Az eddigi tapasztalatainkat kell jól kamatoztatni. Emellett át kell gondolni akár a központi követelményrendszer átalakítását, hogy kompatibilis legyen a digitális oktatás lehetőségeivel: lehet, hogy más módszerekkel, más és kevesebb tartalommal kell a gyerekeknek átadni. Szükség van fejlődésre.
Hiányos digitális ismeretek
„Dacára annak, hogy húsz éve jelentős erőfeszítések zajlanak az intézményi és lakossági digitális infrastruktúrának, valamint a pedagógusok digitális kompetenciájának a fejlesztésére, mindkét téren hézagosak az eredmények” – mutat rá a Mandinernek Bokor Tamás, az Oktatási Hivatal szakértő tanácsadója, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa. Példaként hozza a KRÉTA rendszert, amely most úgy-ahogy gördülékenyen működik, viszont a márciusi digitális átállásnál összeomlott, amikor hétszázezer általános iskolásnak rá kellett volna csatlakoznia a felületre. A kompetenciákkal kapcsolatban elmondja, noha a tanárok többsége pályafutása során valószínűleg részt vett legalább egy digitáliskompetencia-­fejlesztő továbbképzésen, ha nem kapott érdemi segítséget ahhoz, hogyan hasznosítsa a megszerzett ismereteket a saját szaktárgyainak oktatásában, a fejlesztések egy része hiábavaló volt.
Így védjük a gyerekek lelki egészségét a karanténban! – Konopás Noémi írása a mandiner.hu-n

Nyitókép: MTI / Balázs Attila