Magyarok és nemzetiségek 1848-ban

2021-03-10 11:49:00
Gyakran találkozni azzal a véleménnyel, hogy 1848–49-ben a magyarok és a nemzetiségek harcoltak egymással. Ez ebben a formában meglehetősen egyoldalú álláspont.

Paár Ádám írása a Mandiner hetilapban.

„Azt hihetted, Angliában vagy, és nem Erdélyben” – vetette papírra Alexandru Papiu-Ilarian huszonegy éves román joghallgató, miután tanúja volt a marosvásárhelyi magyarság ünneplésének 1848 márciusi napjaiban. Később ugyanez a Papiu-Ilarian és társa, Ioan Buteanu ügyvéd petíciót fogalmaztak meg, amelyben Magyarország és Erdély unióját csak a román nemzet elismerésének fejében tartották támogathatónak. Buteanu korábban Teleki Sándor gróf titkára volt, és személyesen agitált az országgyűlési képviselővé választásáért. A reformellenzéki Telekit részben román kisnemesek szavazataival választották meg a Kővárvidék képviselőjévé. Buteanu később Avram Iancunak, az érchegységi román felkelők vezérének harcostársa lett, majd 1849 májusában Hatvani Imre magyar szabadcsapat-parancsnok fölakasztatta. A felkelők pedig megölték Kossuth román békekövetét, Ioan Dragoșt.

A történelmi események dinamikájával magyarázható, hogy két olyan román jogász, aki rokonszenvezett a magyar reformellenzékkel, eltávolodott a forradalomtól. Esetük nem egyedüli. Nemcsak a magyarok érezték úgy 1848 kora tavaszi napjaiban, hogy a metternichi rendszer bukásával minden álmuk megvalósulhat, hanem a magyarokkal együtt élő népek is. Néhányan azonban csalódottságukban a császártól és nem a magyar kormányzattól várták követeléseik teljesítését.

1848. március 15-ét, Petőfi Sándor Nemzeti dalát, a 12 pontot nemcsak a magyar, hanem a román, szerb, szlovák nemzetiségű lakosság is örömmel fogadta. A jobbágyfelszabadítás, az úrbéri terhek eltörlése még inkább érdekében állt a nemzetiségi lakosságnak, hiszen nagy részük paraszt volt.

Gyakran találkozni azzal a véleménnyel, hogy 1848–49-ben a magyarok és a nemzetiségek harcoltak egymással. Ez ebben a formában meglehetősen egyoldalú álláspont. Az országban élő hét nagy és tizenegy kisebb nemzetiségnek csak egy részével romlott meg a magyar kormány viszonya: három és fél nemzetiség fegyveres erőivel történtek katonai összecsapások, és két konfliktus inkább tekinthető regionálisnak. A délvidéki szerb felkelők és határőrök, az Erdélyi-érchegység román felkelői, valamint a dél-erdélyi szász felkelők sok gondot okoztak a magyar kormányzatnak és haderőnek; a szerb és a román felkelők mészárlásai pedig a védtelen – többségében magyar – polgári lakosságot sem kímélték. Az előző háromnál erőtlenebb szlovák népfelkelés kifulladt volna a császári tisztek és hatóságok szervezése nélkül.

Nyitókép: Mandiner-archív

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés