„Ők azt látják, ami van, én pedig azt nézem, ami lesz” – Orbán Viktor a Mandinernek

2021-03-07 09:00:00

Írta: Őry Krisztina
A napokban jelent meg magyarul Norman Stone, a brit történetírás fenegyerekeként is emlegetett skót történész, író Magyarországról szóló könyve. Az Orbán Viktort fiatal oxfordi ösztöndíjasként vendégül látó Norman Stone húsz évvel később a kormányfő meghívására jött Budapestre, hogy hazánk szakavatott krónikása legyen az angolszász világban. Oxfordi élményekről, az antikommunista előkészületekről és a magyar történelem lehetséges olvasatairól beszélgettünk a miniszterelnökkel.

Őry Krisztina interjúja a Mandiner hetilapban.

Hogyan emlékszik vissza egykori professzorára Oxford­ból?
A találkozásunk körülménye sok mindent elárul róla. Ha az ember Oxfordban diák ösztöndíjasként, alapvetően pénztelen, csóró. Anglia most is drága ország, de egy magyarnak a nyolcvanas évek végén még inkább az volt. Két pártfogóra számíthatott az ember. Az egyik Sárközi Mátyás tanár úr volt, aki minden ígéretesnek tűnő fiatalon igyekezett segíteni, olykor interjút szervezett a BBC-ben, azért pár font csurrant-cseppent, ami nagy segítség volt. A másik, ha egyszer csak váratlanul felhívta az embert Norman Stone, és meghívta ebédelni. Fogalmam sem volt, hogy kicsoda, de hamar kiderült, hogy egy magasan jegyzett, különleges tekintélynek örvendő professzor. Rendszeres szakértője és szerzője volt a The Telegraphnak, amelyet ő a nyolcvanas évek végén csak „Torygraphnak” nevezett. Akkor még közép-európai szemmel nézve is nagyon konzervatív újság volt, tartok tőle, hogy ma már nem így van. Amikor bemondta a helyet, azt hittem, rosszul hallok: Oxford legtekintélyesebb és legjobb éttermébe hívott. Fantasztikus ebédet költöttem el vele, amelynek az étel legalább olyan fontos része volt, mint a szellemes fecsegés.

Norman Stone<br>Fotó: GettyImages / Jeremy Sutton-Hibbert

Mit tanult, kiket hallgatott Oxfordban, és igaz-e, hogy már ott megalapozta későbbi politikai kapcsolatait a Fidesz elindulásához?
Huszonhat éves voltam, Soros-ösztöndíjasként tanultam ott – akkoriban még támogatták az olyan ígéretesnek tűnő antikommunista, szabadságharcos fiatalokat, mint jómagam. Egyébként Vásárhelyi Miklós, az SZDSZ egyik háttérembere, a Soros Magyarország helytartója osztotta ezeket az ösztöndíjakat, én is tőle kaptam személyesen. Szájer József ment elsőként, egy évre rá Németh Zsolt, aztán jöttem én. Liberális politikai filozófiát tanultam, a civil társadalom liberális koncepcióját, ami egy szellemi kulcskoncepció volt az egész átmenetben. Adam Michnik a hetvenes évek második felében írt, Levelek a börtönből című írásában dolgozott ki  egy teóriát arra, hogy miképpen lehet megdönteni a kommunista rendszereket. Ennek alapján dolgoztuk ki később a Bibó Szakkollégium megalapításának tervét, majd a Fideszét is. Vért izzadtam Locke és Hegel civil társadalomról szóló filozófiai írásainak angol nyelvű olvasásával, ebbe az időszakba csöppent bele Norman Stone, aki a fantasztikus ebéd mellett vállveregetéssel biztatott: nehéz dolgok ezek, de meglesz majd az értelmük.

Orbán Viktor, a Fidesz választmányi tagja felszólal a párt II. kongresszusán a Budapesti Műszaki Egyetemen 1989-ben.<br>Fotó: Fotó: MTI / MTI / E. Várkonyi Péter

Miben volt más, mint a többi jellegzetesen brit történész, tanár, ami későbbi közép-európai érdeklődését, majd idetelepülését magyarázhatja?
Egy magyar diáknak az angol egy hideg világ, klasszikus osztálytársadalom, mindenkinek meglehetősen szigorúan definiált helye van, és a korlátokat ritkán szokták átlépni. Norman Stone kilógott abból a világból, azon kevés britek egyike volt, akik nem a társadalmi hierarchia mentén, hanem közvetlenül, szellemi úton alakították a kapcsolataikat. Mondhatnám úgy is, hogy közép-európai típusú barátságba lehetett vele kerülni dacára annak, hogy ő volt a professzor, az idősebb, az okosabb, évtizedekkel járt az ember előtt. Erős szellemi bátorság jellemezte, semmilyen kordivat, korszellem, divatos nézet nem befolyásolta, egyedi módon közelített meg mindent, és nyíltan elmondta – talán még élvezte is –, ha eltért a véleménye a főáramtól. Mivel brit volt, szerette, ha a humor megkarcolt valami fényes felületet. Lelkileg legalább annyira tartozott Törökországhoz és Magyarországhoz, mint Skóciához vagy Nagy-Britanniához.

Sose felejtjük el, hogy segített bennünket személyesen és a magyar ügyet is  Erdélyben 1989-ben”

A brit szellemi élet egyre több képviselője talál rá hazánkra, jön ide dolgozni, akár le is telepedik Budapesten. Mivel magyarázza? Norman Stone mellett gondolhatunk John O’Sullivanre, a Danube Institute vezetőjére, vagy említhetjük Roger Scrutont is, akinek szellemiségét, ajándékul ránk hagyott személyes tárgyait őrzi és gondozza a közelmúltban megnyitott Scruton közösségi tér.
Magyarország az utóbbi tíz évben sokkal izgalmasabb hellyé vált annál, mint amikor a tizenkettő egy tucat, uniós egyen­frizurás, Brüsszelnek bólogató országok körébe tartozott. Ma van karaktere, egy ezeréves ország sajátos politikával és társadalmi renddel, amely vonzerővel bír. Normant valóban én hívtam Magyarországra. Véletlenszerűen találkoztam vele hivatalos látogatáson Ankarában. Mondtam neki, hogy Budapesten fantasztikus dolgok történnek, óriási lendülettel dolgozunk Közép-Európa sikerén, teljesen más dolgot fogunk felépíteni, mint amilyenhez a nyugat-európai közvélemény hozzászokott. Nagy viták lesznek erről, és fontos lenne, hogy az olyan szellemek, mint ő, eljöjjenek ide. Ha van ideje, írjon egy könyvet Magyarországról, telepedjen le, vegyen részt a vitákban; sose felejtjük el, hogy segített bennünket személyesen és a magyar ügyet is Erdélyben 1989-ben. Mondtam neki: „Jó itt üldögélni Ankarában, de ha Rákóczi tehette volna, hazajön Rodostóból.”

Fotó: Pallas Athéné Könyvkiadó

Norman Stone könyvében érezhető egyfajta rajongás az Osztrák–Magyar Monarchia iránt, illetve a törökök iránti különös szimpátia, aminek révén helyenként a miénkkel ellentétes meglátásokra jutott a magyar történelemről. Hogy látja?
Egy korszak dinamikáját pontosan fölvázolni három-négyszáz év távlatából rendkívül nehéz, sok érdekes vitára ad lehetőséget. Magyarország egy tízmilliós ország, és csak mi hisszük el, hogy egymagunkban is képesek vagyunk irányt szabni az eseményeknek a Kárpát-medencében. Ha valaki kívülről és reálisan néz a régióra, könnyen mondhatná: ti demográfiailag nem vagytok képesek arra, hogy a Kárpát-medencét megszervezzétek, hiszen az államotokat sem tudtátok megtartani. Csak az osztrákokra támaszkodva tudtuk a régiót megszervezni, mert a délről jövő török és a keletről jövő orosz veszéllyel szemben egyedül nem tudtuk volna magunkat megvédeni. Norman azért volt olyan nagy elragadtatással az Osztrák–Magyar Monarchia iránt, mert egy olyan térséget, amelyen ma nyolc ország osztozik, a Monarchia a magyarokra támaszkodva egységben tudta összefogni. Ez kívülről nézve olyan teljesítmény, ami elismerésre érdemes, és ezt ő a maga módján mindig ki is fejezte. A helyzet ma ennél is nehezebb: nyolc ország van, ha Burgenlandot is ideszámítjuk, amelynek együtt kell megszerveznie a vitathatatlanul létező Kárpát-medencei természetes földrajzi, kulturális és gazdasági térséget. Ő mindig azt mondta: innen nézzetek magatokra. Mi azonban Szent István és Mátyás király felől nézünk, ami másik történelmi perspektíva. Ők azt látják, ami van, én pedig azt nézem, ami harminc év múlva lesz, és azért dolgozom. 

Nyitókép: Facebook