Szijjártó cáfolta a Népszava állításait

2021-02-17 15:32:00
A külgazdasági és külügyminiszter rámutatott, hogy a lap állításával ellentétben a kínai vakcina dokumentációja már decemberben megérkezett.

A külgazdasági és külügyminisztert a Népszava által lehozott hírekről kérdezték, miszerint a beérkezett vakcinák dokumentációi hiányosak, így elfogadtatásuk kitolódhat. Szijjártó Péter válaszában kihangsúlyozta, hogy az említett dokumentumok már decemberben megérkeztek, így az említett vádak alaptalanok.

A kérdezők a külügyminiszter személyes preferenciái felől is érdeklődtek, mivel oltatná be magát.

„Én nem vagyok olyan képzett virológus, mint a baloldali képviselők a parlamentben.”


– jegyezte meg Szijjártó Péter, majd hozzátette, hogy a magyar szakemberekre bízza a döntést, minden elfogadott vakcina megfelel neki.