A Sandhurst Akadémián végzett Orbán Gáspár

2021-01-14 12:46:00
A Daily Telegraph január 1-i számában, mely a december 11-i „Sovereign's Parade” ceremóniáról számol be, Orbán Gáspár neve is szerepel.

„Alig két hónappal azután, hogy Orbán Gáspár letette az esküt és hivatásos katonává vált, máris megkezdhette tanulmányait a brit katonai elit iskolában. A kilenc hónapos tanmenetet rajta kívül a Honvédelmi Minisztérium (HM) két másik ösztöndíjasa kezdte el. Orbán Viktor fia az adatok alapján december 11-én végzett” – írta meg csütörtök reggel a Telex. 

Az akadémia minden évben háromszor tart ceremóniát a végzettek számára „Sovereign's Parade” néven, mely után a végzettek névsora a Daily Telegraph című napilapban is megjelenik. A december 11-i ceremóniáról január elsején számoltak be, itt szerepelt Orbán Gáspár neve. 

A Telex megjegyzi, hogy a brit katonai elitakadémia, a Sandhurst Royal Military Academy (RMAS) mely a lap szerint a brit diplomáciai „soft power” egyik intézménye is, kilenc hónapos kurzusaához közel 40 millió forintos költségtérítést igényel diákonként. Ezt a továbbképzést Orbán Gáspár másik két magyarral együtt 2019 szeptembere után, a Honvédelmi Minisztérium ösztöndíjasaként végezte el. A 28 éves Orbán Gáspár katonai pályafutása ugyanebben az évben kezdődött, amikor alapkiképzésen vett részt a szolnoki MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár kiképző századánál, majd esküjét letéve szerződéses katona lett.