Az arab tavasz öröksége

2021-01-13 12:42:00
Tíz éve óriási tüntetések rázták meg az arab államokat: vaskezű vezetők, diktátorok buktak meg, sokan a demokrácia győzelmét ünnepelték – ám utána a szebb jövő helyett sok esetben csak káosz és még több szenvedés várt a sokat látott közel-keleti társadalmakra. Mérlegre tettük az arab tavasz örökségét.

Sayfo Omar írása a Mandiner hetilapban.

2010. december 17-én egy tunéziai utcai árus, Mohammed el-Búazízi az őt zaklató rendőrséggel és a bürokráciával folytatott hadakozásának kilátástalansága miatt felgyújtotta magát – a többi világtörténelem. Amikor rá pár hétre, 2011 elején a tömegek gyülekezni kezdtek Tunézia, Egyiptom, Líbia és más autoriter arab országok utcáin, majd az évtizedek óta regnáló rezsimek a nép akarata előtt meghajolva lemondtak, a világ az új, demokratikus arab térséget ünnepelte. A kezdeti eufória azonban hamar szertefoszlott. Noha voltak sikertörténetek, a forradalmi országok zömében hamar megindult az autoriter visszarendeződés, máshol pedig véres harcok kezdődtek. Azóta az arab világ problémái csak súlyosbodtak.

A kezdeti eufória hamar szertefoszlott”

Felrúgott szerződések
Noha kívülről még stabilnak tűntek, a 2010-es évekre az autoriter arab rezsimek egy része megfáradt. Évtizedekkel korábban Egyiptom, Jemen, Líbia, Irak, Szíria erős emberei mind hasonló módon szilárdították meg pozíciójukat: magukhoz ragadva a hatalmat – jellemzően a hadseregen keresztül –a társadalom hagyományos autoritásait és erőcsoportjait olykor megfélemlítve, de jellemzően inkább érdekeltté téve, a helyi ügyekbe a lehető legkisebb mértékben beleavatkozva irányították országukat. Az elnök-diktátorok amellett, hogy rettegett titkosrendőrségeket tartottak fenn, a polgárok számára ingyenes oktatást és egészségügyi ellátást biztosítottak, az energiahordozók és az alapvető élelmiszerek árát állami támogatással mesterségesen alacsonyan tartották, a bürokráciát pedig irreális méretűre duzzasztották, hogy elnyelje a munkanélküliséget. Cserébe népük elfogadta uralmukat, és nem lázadt ellenük.

Iraki civilek menekülnek Moszul óvárosából a hadsereg   és az Iszlám Állam közötti harcok közben 2017. július 5-én. <br> Fotó: MTI / EPA / Ahmed Dzsalil

Az évtizedekig jól működő társadalmi szerződés a 2010-es évekre fenntarthatatlanná vált. Az 1980-as évekhez képest az országok lakossága megduplázódott, a 24 éven aluliak aránya ötven százalékra emelkedett. Az 1990-es, illetve a 2000-es évek gazdasági reformjai addigra kisiklottak, jellemzően a hatalomközeli elitek profitáltak belőlük, miközben a társadalmaknak egyre szélesebb rétegei szakadtak le. Mivel öt arabból egy a 2010-es évek környékén végzett a tanulmányaival, a munkaerőpiac a gazdasági növekedés ellenére sem volt képes felszívni az embertömeget.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés