UNHCR: 2019 óta tízmillióval növekedett a menekültek száma

2020-12-29 16:52:00
Világszerte több mint 80 millióra nőtt a menekültek száma – közölte kedden az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR).

Peter Ruhenstroth-Bauer, a szervezet németországi ügyvezetője hangsúlyozta a koronavírus-járvány súlyosbította a helyzetet. Erre utal, hogy 2019 óta tízmillióval növekedett a menekültek száma.    

„A koronavírus járványa 2020-ban világszerte megváltoztatta az emberek életkörülményeit, a 80 millió menekült többsége számára a túlélésért folytatott harc elsődlegessé vált” - jelentette ki Ruhenstroth-Bauer. „Nem szabad ezeket az embereket magukra hagynunk” – tette hozzá.    

Hozzáfűzte, hogy az UNHCR a 2020-ra igényelt mintegy 7,4 milliárd euró támogatás alig felét kapta meg december elejéig.

Az UNHCR felhívta a figyelmet arra, hogy a több éve húzódó jemeni és szíriai fegyveres konfliktusok mellett 2020-ban újabb válságövezetek alakultak ki, így például az etiópiai Tigré tartományban és a Száhel-övezet államaiban, mindenek előtt Csádban, Nigerben és Maliban.  

„A menekültek, beleértve a szíriai, iraki és jemenieket is, már most is a legkiszolgáltatottabb emberek a világon. Sokan szenvedtek erőszakot, veszteséget és éhséget. Családok milliói, akik biztonságuk érdekében hagyták el otthonukat, télen küzdenek a melegért. Az UNHCR fáradhatatlanul azon dolgozik, hogy életmentő támogatást nyújtson, tiszta vizet, szappant és egyéni védőeszközöket, ruhákat, hőtakarókat és menedékhelyeket juttasson el, hogy az emberek melegben és egészségben lehessenek” – áll az UNHCR honlapján. 

Európában pedig több mint 12 ezer menedékkérő maradt fedél nélkül, mert lángok martalékává vált a leszboszi Mória menekülttábor. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint az idén több mint ezer menedékkérő vesztette életét a Földközi-tengeren menekülés közben.

(MTI, UNHCR)