Kis lépés pár embernek, nagy lehetőség Budapestnek

2020-12-10 15:10:00

Schneller Domonkos
Facebook
A Vituki 1976-ban épült 57 méter magas toronyháza 420 négyzetméternyi területet foglalt el a Ráckevei-(Soroksári) Duna-ág és a nagy Duna találkozásánál

„A Vituki 1976-ban épült 57 méter magas toronyháza 420 négyzetméternyi területet foglalt el a Ráckevei-(Soroksári) Duna-ág és a nagy Duna találkozásánál. Ekkora területen 10-15 fát lehet elültetni vagy akár 8-10 homokozónak, gyermekjátszótérnek, esetleg kültéri fitnessparknak adhat otthont. Több, mint három éve dolgozunk azon, hogy ennek az életveszélyes és évek óta senki által nem használt monstrumnak, valamint a környezetében, a városközponttól alig 5 km-re lévő Duna-parti területen éktelenkedő rozsdatemetőnek új funkciót adva megvalósíthassuk Budapest következő új parkját, a Ferencvárosi Sport- és Szabadidőparkot. Ennek a munkának értünk most az első kézzelfogható, nagyon fontos állomásához. Remélem, hogy 3-3,5 év múlva fiatalok és idősek egyaránt birtokba vehetik majd a jelenlegi szennyezett rozsdaterület helyén megvalósuló szép új parkot, a padokat, a sporteszközöket, a mászófalat, és kiülhetek a Duna-partra nézni, hogyan is úszik el a dinnyehéj.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.