A progresszió nem reformáció

2020-11-19 13:22:00

Szabados Ádám
Divinity
Aki reformál, az helyreállít. A reformátorok reformáció alatt a régi formához való visszatérést értették.

„Reform alatt ma sokan az újra való törekvést értik; a reformáló valami újat akar létrehozni, meghaladva a régit. A modernizmus arroganciája még egy olyan fogalomba is a múlt rombolását látja bele, amely a múlt mély tiszteletéről szól. Aki odafigyel a szó etimológiájára, tudja, hogy a reform nem újat jelent. Aki reformál, az helyreállít. A reformátorok reformáció alatt a régi formához való visszatérést értették. Nem azért, mert tradicionalisták lettek volna. Távol állt tőlük a nosztalgia és tökéletesen értették a korszellemet. Előre akartak menni. Amikor visszanéztek, egyáltalán nem a múltba vágytak, hanem az ösvényt keresték, amit Jézus, az Úr jelölt ki a követői számára. Alávetették magukat annak, ami örökkévaló, hogy a jövőt ne tegyék foglyává annak, ami ideigvaló. Az erőt és a változást az evangéliumtól remélték, amely változatlan és megváltoztathatatlan, nem a korszellemtől, amely változó és megváltoztatható. Tudták, hogy »aki a korszellemmel köt házasságot, hamar megözvegyül« (Kierkegaard). Ők nem a korszellem fényében akarták megváltoztatni az Isten igéjét, hanem a Krisztus és az apostolok által hirdetett evangéliummal akartak változást elérni a korszellemben. Az evangélium minden kultúrában érvényes; a progresszív üzenet csak a progresszió számára az.

A reformáció és a progresszió gondolata aligha állhatna távolabb egymástól. Egyik sem tradicionalista, de míg a progresszió az időlegesnek veti alá az örökkévalót, a reformáció az örökkévalónak veti alá az időlegest. A reformáció nem az emberiség fejlődésében hisz, hanem Isten igéjében, ezért Isten igéjét teszi a fejlődés mércéjévé. A progresszió az emberiség fejlődésében hisz, az általa korhoz kötöttnek tartott Szentírás ellenében is, ezért Isten igéjét a vélt haladás fényében bírálja fölül. A két gondolatkör fundamentálisan különbözik egymástól, és a szakadék olyan mély, hogy csak az egyik lehet valódi kereszténység. Perintfalvi Rita szerint az alapokhoz való visszatérés vágya a bizonytalanságtól való félelemből fakad. Biztosan van ilyen félelem, de bennem meg az a gyanú fogalmazódik meg, hogy az alapok tagadását valahol mélyen az igazságtól való félelem táplálja. És ami igazán hiányzik belőle, az az istenfélelem.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.