Magyarország sikere az elsődleges

2020-10-14 19:07:00
A magyar kormány nem fél kockázatot és konfliktust vállalni, pragmatikus és mindig nyitott a vállalkozók irányában – véli Eric Stewart, az Amerikai–Magyar Üzleti Tanács elnöke. Befektetési lehetőségekről, a világjárvány okozta gazdasági válságról és geopolitikai kérdésekről beszélgettünk budapesti látogatásakor.

Oláh Dániel interjúja a Mandiner hetilapban.

A magyar gazdaság is visszaesett a koronavírus-járvány hatására. Hogy látja a helyzetünket?
Ha körülnézünk a régióban és a világban, láthatjuk, hogy a magyar gazdaság nagyon jól teljesít. Ez jó pár dolognak köszönhető. Az első, hogy a kormány korán beavatkozott, és már a járvány elején mindent megtett, hogy alacsony maradjon fertőzöttek száma – ez okos döntés volt. Másodsorban ez a kormány mindig kikérte a munkahelyeket teremtő vállalatok véleményét, és törekedett arra, hogy figyelembe vegye a szempontjaikat. A folyamatos párbeszéd sosem volt olyan fontos, mint manapság. Jómagam is azért vezetem ezt az üzleti missziót, hogy a nehéz időkben segítsük megértetni egymással, milyen kihívásokkal kell szembenézniük a vállalatoknak, illetve a kormányzatnak.

Sokat tárgyal amerikai üzletemberekkel, mit hall tőlük a magyar gazdasággal kapcsolatban?
Alig várják, hogy idejöhessenek, és megértsék, mik a fő kihívások. Szorgalmazzák a kormánnyal való párbeszédet, hiszen továbbra is rengeteg lehetőséget kínál Magyarország. A mostani helyzetben persze kevésbé jellemző, hogy tömegével hoznák a beruházásaikat, válsághelyzetben a befektetők konzervatívvá válnak. De idővel a már itt lévő amerikai cégek újra helyben fogják befektetni a profitjukat, hogy több munkahelyet és beruházást teremtsenek.

Vannak olyan amerikai társaságok is, amelyek a válság okozta sokk hatására Kínából és Ázsiából a biztonságosabb közép-európai térségbe helyeznék át a termelést?
A mostani amerikai kormány egyértelműen támogatja a termelés hazahozatalát – különösen a Kínából való távozást –; agresszívnak is nevezhető programokkal igyekszik visszahozni a munkahelyeket az Egyesült Államokba.

Az Amerikai–Magyar Üzleti Tanács célja, hogy erősítse a kapcsolatokat és a párbeszédet az amerikai vállalatok felső vezetői és a magyar kormány között.

Nem pedig Magyarországra?
Nem feltétlenül ez a cél, de a valóságban mégis ilyesmi fog történni. Egy amerikai cégnek ugyanis jobban megérheti Európából kiszolgálni az európai piacot, mint Kínából vagy Amerikából. A washingtoni kormány létrehozott egy új ügynökséget, amely pénzt folyósít a vállalatoknak, hogy jöjjenek haza, hozzák vissza a munkahelyeket, különösen Kínából. Lehet, hogy nem sikerül minden munkahelyet hazavinni, ezek egy része valahol félúton, Európában köthet ki. Magyarország törekszik is a bevonzásukra, és nagyon proaktívan működik együtt a cégekkel. Egy amerikai társaságnak nem jelenthet problémát a magyar piac kisebb mérete, hiszen része az uniós piacnak – ha itt fektet be, bárhol tevékenykedhet az EU-ban. Ezért rendkívül sikeres a kicsi Hollandia is.

Az amerikaiak jelentős foglalkoztatók Magyarországon, fordítva azonban már nem igaz, hiszen egész Közép-­Európából nincs túl sok sikeres cég Amerikában.
Valóban nincs sok. Vannak igazi sikerek az informatika világában, számos kis, innovatív vállalkozás települ át a Szilícium­-völgybe, ahol megpróbál befektetőket találni. Az élelmiszeriparban, azon belül főleg a borágazat területén szintén vannak sikerek, de valóban jó volna több közép-európai vállalkozást látni. Minél erősebbek a kétoldalú kapcsolatok, annál erősebbek vagyunk partnerként együtt. Abban vagyunk érdekeltek, hogy kiegyensúlyozottabb legyen a kapcsolat.

„A magyar intellektust és kreativitást ötvözzük a sikeres amerikai üzletvitellel”

Címlapkép: Ficsor Márton

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés