Merkely: Növekedett a vírus terjedésének kockázata

2020-09-10 11:24:00
A SOTE rektora kiemelte, hogy az első hullám jelentősen különbözött a másodiktól: korábban nagyon magas volt a fertőzöttek között az idősek aránya, most viszont az esetek többsége a fiatal korosztályból kerül ki.

„Növekedett a koronavírus terjedésének kockázata” – mondta a Semmelweis Egyetem rektora csütörtökön Budapesten, egy szakmai konferencián.

Merkely Béla a XI. népegészségügyi konferencián tartott nyitóelőadásában azt hangsúlyozta: a hatékony járványügyi védekezésnek köszönhetően egyetlen más országban sem volt olyan hosszú a nyugalmas időszak, mint Magyarországon. Az elmúlt két hétben viszont Magyarországon is, minden megyében jelentősen nőttek a járványügyi számok. Kiemelte, hogy az első hullám jelentősen különbözött a másodiktól: korábban nagyon magas volt a fertőzöttek között az idősek aránya, most viszont az esetek többsége a fiatal korosztályból kerül ki. Merkely Béla azt mondta, közösségi összefogással győzhető le a járvány. A legfontosabb a megelőzés: a maszkviselés, a kézhigiénia és a megfelelő távolságtartás.

(MTI)