Zátonyokból birodalom?

2020-09-09 22:41:00
A kelet-ázsiai térség a fokozódó feszültségek terepe, ahol a nagyhatalmak araszolnak Thuküdidész csapdájába. Kína, Japán, az Egyesült Államok és a Kelet számos másik kisebb-nagyobb hatalma folytat játszmát a stratégiailag rendkívül fontos tengerek uralásáért.

Baranyi Tamás írása a Mandiner hetilapban.

Ázsia országainak határait nemcsak a szövevényes etnikai és történeti háttér teszi bizonytalanná, hanem az is, hogy a helyi határok hagyományosan soha nem voltak jól definiálva, a birodalmak szélei pedig nem vonalakban, hanem határvidékekben, átmenetekben értek véget. A szuverenitás nyugati koncepciójának ázsiai elterjedésével azonban sürgőssé vált a vitatott területek birtokbavétele.

A japán gyarmatbirodalom 1945 utáni felszámolása sem segített a tisztázásban: mire 1951-re megérett a helyzet a béke aláírására Japánnal, már győzött a kommunista oldal a kínai polgárháborúban, és javában zajlott a koreai háború. Ezért nem hívták meg a konferenciára a koreai államokat, illetve egy angol–amerikai „kompromisszum” eredményeképpen a Kínai Népköztársaság (KNK) és a Kínai Köztársaság (Tajvan) képviselőit sem. Emellett a Szovjetunió és a keleti blokk meghívott országai sem írták alá a szerződést. A japán közvélemény egyik része csalódottan vette tudomásul, hogy a San Franciscó-i béke „részleges” lesz, vagyis olyan, amelyet nem ír alá mindenki, akivel hadban álltak a harmincas évek óta. Bár negyvennyolc ország szignálta a békét, az amerikaiak lényegében különbékét kötöttek a szigetországgal. A békeszerződés felszólította Japánt a háborúban megszállt szigetek feletti szuverenitás feladására, ami Tajvan szigete mellett egy sor, napjainkban a Dél-kínai-tengeren vitatott sziget sorsát is érinti. A japán szuverenitás érvénytelenítése mellett ugyanis azt nem állapították meg, ki formálhat jogot a szigetekre.

„A Dél-kínai-tengeren halad át a globális tengeri kereskedelem mintegy harmada”

A Földközi-tengernél is nagyobb kiterjedésű Dél-kínai-­tengeren halad át a globális tengeri kereskedelem mintegy harmada. A gazdag halászati lehetőségek, a tengerfenéken sejtett szénhidrogén-lelőhelyek és a stratégiai elhelyezkedés is fontossá teszi a tengert a régió országai számára. Kína 1947-ben jelentette be igényét a Dél-kínai-tenger területének kilencven százalékára az azóta híressé vált kilencvonásos térkép publikálásával. A Hajnantól kiindulva U alakban felrajzolt vonások gyakorlatilag „kínai beltengerré” változtatnák a Dél-kínai-tengert. A legdélebbi vonás több mint kétezer kilométerre van a kínai partoktól, más országok jóval közelebb helyezkednek el a követelt területekhez. Vietnám, a Fülöp-szigetek, Malajzia, sőt Tajvan is igényt tart e területek egy részére. Utóbbi állam esete különleges, hiszen az eredeti, 1947-es térképet is a Kuomintang nemzeti Kínája adta ki, aztán átvette a kommunista Kína is. Mindez azt eredményezi, hogy Tajvan és Kína igényei lényegében fedik egymást, így Peking és Tajpej a nemzetközi fórumokon a történeti érvelésben egymást támogatja.

Kína elméleti igényei nem sok nemzetközi fejfájást okoztak, amíg a haditengerészeti fejlesztések és a szigetépítési politika lendületet nem kapott a 2010-es évek közepén. Jelenleg három ponton áll fenn jelentős nemzetközi konfliktus: Peking a Paracel-szigetek felett Vietnámmal, a Scarborough-zátony ügyében a Fülöp-szigetekkel, a tenger közepén elterülő Spratly-szigetek kapcsán pedig szinte mindenkivel vitában áll. Ez utóbbiak a kínai szigetépítési program fő helyszínei: a lakatlan szigeteken 2016-ig 13 négyzet-kilométernyi területet töltöttek fel és vettek vissza a tengertől. Mesterséges szigeteken katonai létesítményeket emeltek, repülőgép- és helikopter-leszállópályát építettek, lokátorállomást hoztak létre, sőt mély vízi kikötőt is, egyszóval militarizálták a térséget. 2015-ben a tiltakozások nyomására leállították a feltöltési programot a Spratly-szigeteken, de a katonai létesítmények bővítése nem állt le. Hasonló feltöltésre és militarizálásra került sor a Vietnám partjaihoz és Hajnan szigethez közel fekvő Paracel-szigeteken is.

A kínai kormány arra is tesz erőfeszítéseket, hogy természetes élettel töltse meg a mesterséges szigetet: turisztikai járatok kötik össze Hajnannal, kínai párok esküvőt kötnek rajta. A harmadik eset, a Scarborough-zátony a tenger keleti felén, Manilától alig több mint 300 kilométerre található. A korábban Manila által felügyelt területet 2012-ben vette birtokba a Kínai Népköztársaság, a Barack Obama vezette amerikai kormányzat pedig csak szóban tiltakozott szövetségese szuverenitásának megsértése miatt. Ennek is szerepe lehetett Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök részleges Kína felé fordulásában. Azóta a kínaiak megszerezték Manila beleegyezését az erőforrások kiaknázásához a zátonyon, a két ország pedig több mint kétmilliárd dollár értékű infrastrukturális fejlesztésekről kötött megegyezést. Itt nem fognak katonai létesítményeket telepíteni, mert túl közel helyezkednének el Manilához.

Kína első repülőgép-hordozója, a Lianoning érkezik Hongkongba.<br>Fotó: REUTERS / BOBBY YIP

A Fülöp-szigetek azonban még 2013-ban a hágai Állandó Választottbírósághoz fordult. Kína már akkor jelezte, hogy nem fogja elfogadni a bíróság döntését. A határozat 2016 júliusában született meg, ennek értelmében az érintett dél-kínai-tengeri szigetek valójában nem szigetek, hanem sziklák, hiszen a sziget a meghatározás szerint természetes és lakott. A KNK álláspontja, hogy a szigetek lakottak, a választottbíróság értelmezése szerint azonban – mivel az életet csak külső támogatással lehet fenntartani – nem azok. Ennek az a jelentősége, hogy csak szigetre vonatkozik a szabály, amely kétszáz kilométeres körben exkluzív gazdasági zónát jelöl ki a partszakaszt birtokló ország számára. A legtöbb állam elfogadta az ítéletet, Kína azonban nem. A helyzetet bonyolítja, hogy a választottbíróság jogosultságát meg lehet kérdőjelezni – és sok állam meg is teszi.

Sokan elutasítják Kínának a szigetekre vonatkozó érveit is, rámutatva, hogy az 1947-es térkép egyoldalúan és önkényesen született, csak elviekben támaszkodva a potsdami nyilatkozatra, és így semmi nemzetközi jogi érvényessége nincs. A pekingi álláspont szerint a Ming- és a Csing-dinasztia rendszeresen jelezte a kínai igényt – még ha nem tudta is mindig érvényesíteni. Ennek van is nyoma, azonban például Vietnám múltbéli igénye is igazolható. Azt is sokan felhozzák a KNK ellen, hogy katonai létesítményekkel próbálja érvényesíteni a szuverenitását, és hogy nem fogadta el a 2016-os hágai döntést. Tény viszont, hogy a többi „versenyző” is próbálja telepítéssel jelezni az igényeit, a nagyhatalmak egy része pedig valóban hivatkozik azokra a kivételekre, amelyekben nem fogadják el a hágai testület szavának érvényességét. Az USA például a nemzetközi jog betartását szorgalmazza, de ő maga nem írta alá az ENSZ tengerjogi egyezményét.

Címlapkép: REUTERS / ERIK DE CASTRO

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés