Horst Seehofer: Lehet helye a rugalmasságnak az EU menekültügyi rendszerében

2020-06-07 14:47:00
Más hozzájárulás is elképzelhető.

Lehet helye a menedékkérők befogadását más hozzájárulással kiváltó rugalmas szolidaritásnak az Európai Unió (EU) közös menekültügyi rendszerében – mondta Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban. A júliusban kezdődő német soros EU-elnökség idején előre kell lépni a menekültügyi rendszer reformjában, „haladni kell végre”, mert „Európa számára sok forog kockán” – emelte ki a miniszter az interjúban, amely a Berliner Morgenpost című fővárosi újságban és a kiadóvállalat Funke médiacsoport többi lapjában jelent meg.

Neki kell veselkedni a témának

Mint mondta, nagyon nagy híve az európai integrációnak, és igen fontosan tartja, hogy az eszme működjék a gyakorlatban. Azonban a hajótörött menedékkérők tengeri mentését, a görög szigeteken működő befogadótáborokban felnőtt kísérő nélkül élő gyermekek áttelepítését vagy a menekültek szétosztását tekintve mindig csak néhány ország vállal részt a terhekből – tette hozzá. Ezen változtatni kell, „együtt neki kell veselkedni ennek a témának, és végre érzékelhető előrelépést kell elérni” – mondta Horst Seehofer, hozzátéve, hogy nagyon fontos szerepe van az Európai Bizottságnak, ezért igen izgatottan várja, hogy a brüsszeli testület milyen javaslatot terjeszt elő a közös rendszer felépítésére.

Külső határokat kell védeni

Hangsúlyozta, hogy a német álláspont egyértelmű. Lényege, hogy a menedékjogi kérelem szándékával az EU területére belépni készülő embereket fel kell tartóztatni a közösség külső határán, és meg kell vizsgálni, hogy jogosultak-e a kérelem benyújtására. Akik nem jogosultak erre, őket nem szabad szétosztani a tagállamok között, hanem a külső határról vissza kell szállítani a hazájukba. Ezen feladatok ellátásához jelentősen bővíteni kell a Frontex EU-s határ-, és partvédelmi szervezetet.

Nagyon is lehetséges a rugalmas szolidaritás

Arra a felvetésre, hogy az EU keleti részén fekvő tagállamok ellenállása miatt ezek a törekvések eddig nem vezettek eredményre, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elmondta, hogy „ha egy tagország nem vesz részt az elosztásban, másként kell támogatnia a rendszert”. Hozzátette, hogy a rugalmas szolidaritás „nagyon is lehetséges” formája a szolidaritásnak. Hasonlóan nyilatkozott a szövetségi kormány egy vezető szociáldemokrata (SPD) tagja, Heiko Maas külügyminiszter is egy májusi interjúban, amelyben elmondta, hogy a menekültügyi rendszer reformjának előmozdítása a német soros EU-elnökség programjának fontos része.

A politikus a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádióban május közepén sugárzott interjúban aláhúzta: a német kormány mindig is közös, „európai megoldást” igyekezett elérni, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy csak néhány tagország foglalkozik a nemzetközi menekültügyi migrációval. Ugyanakkor „már nem ott tartunk, hogy azt mondjuk, ragaszkodunk ahhoz, hogy mindenki vegyen át menekülteket, viszont azt akarjuk, hogy akik nem fogadnak be senkit, vállaljanak kötelezettséget más területen” – mondta Heiko Maas, hozzátéve: ez az egyik feltétele annak, hogy európai megoldásról lehessen beszélni.

(MTI)