Nem lett szebb a jövő

2020-05-22 12:06:00

Rajcsányi Gellért
Mandiner
A legjobb az lett volna, ha a Jobbik egyszerűen nem történik meg.

Ahogy belegondolok a rendszerváltás utáni magyar politikatörténetbe, a „kisgazdásodás” lassan egy tanítható politológiai fogalommá, elméletté válhatna. Emlékezzünk csak a kisgazdák sorsára. Aztán az MDF-ére. A MIÉP-re. Később az SZDSZ-re. Az MSZP-re. Az LMP-re. És most a Jobbikra.

Az aktuális magyar pártpolitika nem tartogat túl sok intellektuális izgalmat az egyszeri elemzőknek és firkászoknak. A NER és politikai rendszerének 11. évében bőségesen nyúlhatunk vissza tízéves, ötéves vagy kétéves írásokhoz, érvekhez és megmondásokhoz, sokszor kopipészttel lehetne újraközölni korábban írt dolgozatokat, legfeljebb neveket kicserélve. És mintha volnának olyanok, akik nagyjából ezt is csinálják.

De azért pár megjegyzést megérdemel a legaktuálisabb forró pite: a Jobbik sorsa. Lassan másfél évtizede az alap tézisem: a kortárs magyar történelem szempontjából

a legjobb az lett volna, ha a Jobbik egyszerűen nem történik meg.

Persze a Jobbik leginkább reakció egy adott fejleményre, a 2002 utáni MSZP-SZDSZ kormányzatok zsákutcás politikáira, a rögtön 2002-től elszúrt kormányzásra, a 2006-ban az őszödi beszéddel berobbant politikai válságra, az ezzel egy időben fokozódó speciális magyar költségvetési és gazdasági krízisre, a devizahitel-válságra, a végeken széteső államrendre, a minderre rátelepülő, minket legyengült állapotban találó 2008-as gazdasági világválságra és folyományaira.

Oh, hirtelen valami másról kezdtem beszélni, ki is volt hazánk válságba süllyedéséért az első számú felelős? Ja, mintha a 2020-as magyar ellenzék vezető alakja lenne az, tudják, akivel a mai Jobbiknak már nem derogál egyezkedni, egyeztetni, koordinálni a politikát, a választási elindulást.

Szóval volt ez a korai Jobbik, ami a 2010 előtti komplex magyar politikai, gazdasági és társadalmi válságra rátelepedve, a társadalmunkat akkor feszítő ellentéteket, konfliktusokat kihasználva,

össznépi sebeinkben vájkálva fokozta a feszültséget, építette saját népszerűségét.

A válságjelenségek orvoslása helyett azok fokozásán dolgozó, szélsőséges politikáival a társadalmat megosztó és az ország rossz hírét keltő Vona Gábor és akkori társainak is felelőssége az, hogy 2010-re milyen állapotba süllyedt hazánk.

Az elmúlt tíz évet nem kell átismételnünk: a Jobbik-lemez A-oldala félidőben átváltott a B-oldalra; csettintésre, bemondásra egykori cigányozók és zsidózók váltak volna a polgári politizálás letéteményeseivé. A mutatvány nem sikerült: a lendület ugyan kitartott még 2018-ban a Jobbik számára, de a választási győzelemre esély se mutatkozott. 

A politikai és ideológi űrbe kormányzott Jobbik éléről lemondott Vona – hogy aztán tétova töprengőként, társadalmi békeharcosként, álnaiv videóbloggerként térjen vissza a nyilvánosságba; bár nem úgy tűnik, mint aki tényleg tudja, mit akar mindettől.

És nem tudja ma már a Jobbik se: Jakab Péter személyében egy ötcsillagos hordószónokot választott vezetőjének a párt. Az önbizalom megvan, sőt, túlteng; a svungjának van sportértéke a mai ellenzék tötyörésző politikustársadalmában;

de a határozottság mögött gyakorlatilag nincs tartalom.

A miskolci politikus szoftverében és szókészletében nem sok mindent kellene cserélni ahhoz, hogy igény szerint akár a Gyurcsány-párt ökle vagy legalább is listára felkerülő társutasa legyen belőle. (Ha csak nem pontosan az a célja.)

Végül is, mindegy is – az is, hogy a Jobbik máma nem hasad tovább, avagy mégis. Padlón van a Jobbik, padlón az LMP, teljesen lényegtelen a Párbeszéd mint párt, az MSZP régóta tetszhalott. A Momentum a maga kicsinységében intaktnak tűnik, de egyrészt parlamenten kívüli párt, másrészt pedig az első komoly helyzetnél a náluk egy vagy két nemzedékkel idősebb, sokat próbált balos-liberális politikusi garnitúra úgy fogja őket átvágni a palánkon, hogy inkább nem is merünk majd odanézni. Egy legény van talpon azon a vidéken, egyre inkább a vezető ellenzéki erőként pozicionálva a pártját, a szarból hozva vissza saját politikai túlélését: Gyurcsány Ferenc.

Jakabék nem rejtik véka alá, hogy az ellenzéki összefogás vagy legalábbis együttműködés, koordináció része most és a jövőben is a Jobbik. Az hogy egy esetleges ellenzéki győzelem esetén egy DK-t és MSZP-t is magába foglaló koalíció tagja lenne a Jobbik, vagy úgymond kívülről támogatna egy ilyen kormányt, tökéletesen egyre megy – az az egy pedig – kétség ne essék – a Gyurcsány-féle hálózat hatalomba való visszatérésének segítése. A Jobbik és néhány egyéb, társutas hasznos idióta által.

Nem lett szebb a jövő.