A hasonló szélsőségek vonzzák egymást – Megadja Gábor a Mandinernek

2020-05-12 09:30:00

Írta: Veszprémy László Bernát
„A radikális baloldal mindig talált igazolást arra, hogy miért teljesen jogos egy kiválasztott kisebbség erőszakos fellépése” – mondja Megadja Gábor eszmetörténész, publicista lapunknak. Új tanulmánya kapcsán kifejti: „A radikális baloldal lehet marxista-szocialista, nemzetiszocialista avagy az identitáspolitika híve; gyűlölheti a burzsoáziát, a zsidókat, a »patriarchátust«, avagy a »fehér heteroszexuális keresztényeket« is”. Interjúnk!

A Századvég honlapján megjelent új tanulmányában a radikális baloldal eszközeit vizsgálja a hatalomra kerülésre a történelem során. Mik ezek az eszközök?

Erőszak, puccs, megtévesztés, felforgatás. Ezek valamiért végigvonulnak a radikális baloldal történetén. A tanulmányban igyekeztem közérthetően fogalmazni és rövidre fogni, ezért nem vezethettem vissza oda a radikális baloldaliságot, ahová a tudósok többsége visszavezeti – az eretnek keresztény szektákhoz. De már náluk is erős hangsúly van azon, hogy „Gideon kardjával” kell megvalósítani az üdvösséget. Ráadásul az eretnekeknél nem is volt kérdés, hogy a „kiválasztott keveseknek” kell végrehajtaniuk a szent erőszakot, adott esetben a szent mészárlást az üdvösség érdekében. De

igazolást a radikális baloldal mindig talált arra, hogy miért teljesen jogos egy kiválasztott kisebbség erőszakos fellépése.

Olykor a megtévesztő átnevezés is hasznos, gondoljunk a „bolsevik” szóra. Azt hiszem, X. Piusz pápa fején találta a szöget, amikor így fogalmazott: „a modernizmus foglalata minden eretnekségnek”. Az eretnek/radikális nem állhatja a világ tökéletlenségét. Ezért fognak arról szónokolni, hogy semmiféle törvényes rendet nem fogadnak el, mert a fennálló rend ab ovo „igazságtalan”, „törvénytelen”, ezért azzal szemben a nem feltétlenül törvényes eszközök is megengedettek. Ennek a light verziója az, amivel oly gyakran találkozunk, főleg az ún. „jogállamisági” eljárásoknál. Hogy bár az egyes rendelkezésekbe konkrétan nem nagyon lehet belekötni, de, ugye, a teljes képet kell néznünk, kontextusában, és úgy már horror a dolog. Bár konkrétumokra nem tudunk rámutatni, de „nem konkrétan, hanem általánosságban bűnös, elvtárs”!

Szövegében utal rá, hogy Gramsci a baloldal egyik ikonja ezen a téren. Ma mégis sokat idézik jobboldalon. Miért a jobboldal értelmezi Gramscit napjaink Magyarországán?

A szellemi szférában elég szabad a vásár. Nyilván akadnak jobboldali gramsciánusok, ahogy akadnak baloldali Carl Schmitt-hívők is nem kevesen (ha már az ő neve is eléggé földszintes politikai adok-kapok része lett). Biztosan értelmez Gramscit a baloldal is, csak az most kevésbé van előtérbe tolva és kevésbé látszik. 

Gramsci azért fontos, mert igazolást adott az értelmiségnek arra, hogy miért is övé a vezető szerep a forradalomban.

Másrészt pedig azért fontos, mert a kultúra intézményeinek megszállásáért folytatott „hosszú menetelést” hozzá kötik, okkal. 

Idézi az Alinsky-módszert, illetve Lukács György egyes írásait. Mi a bizonyíték arra, hogy magyar ellenzéki aktivisták vagy képviselők olvasták ezeket, vagy ezek alapján dolgoznak?

Mondjuk néhány balos blogon a korábbi években közöltek részleteket Alinsky szövegeiből, tehát feltételezem, hogy olvasták azokat. A képviselők esetében inkább az lepne meg, ha olvasták volna ezeket. A többségnek nem is kell, sőt a cselekvő többségnek sosem kell ezeket olvasniuk. Az ilyen jellegű „elmélet-gyakorlat” folyamat az inkább csak az értelmiségieket érdekli. Egyrészt ismerjük a „nem tudják, de teszik” kategóriát, másrészt képeznek „közösségszervezőket” – ez ugyanis az eufemisztikus megnevezése Alinskynál az aktivista-képzésnek. És amikor feltűnően egy kaptafára, meglehetősen hasonló koreográfiák alapján szerveznek megmozdulásokat, az kissé árulkodó. 

A tanulmányban Jakab Pétert a baloldaliak közé sorolja, a baloldali radikalizmust véli felfedezni viselkedésükben. Hogyan lettek baloldali radikálisok jobbikos politikusokból, illetve tényleg ide sorolható-e ma a Jobbik?

Az, hogy a Jobbik már apró jelét sem mutatja a jobboldaliságnak, nem újdonság. Számomra az sem, hogy radikális baloldali, legalábbis ami a hangadóit illeti. Lassacskán ők sem csinálnak ebből titkot, nehéz is volna, ha olyan virtigli radikális balos formációkhoz dörgölőznek, amilyen a DK. Én azt hiszem, hogy az ember már akkor is gyanakszik, amikor először próbálják megetetni vele azt a magyarázatot, hogy a „különféle szélsőségek vonzzák egymást”, meg hogy ne egy egyenes mentén képzeljük el ezeket, hanem „körben” – és, ugye, „körbeérünk”. Fenéket. A különféle szélsőségek sose vonzzák egymást – vagy nyakatekert filozófiai okfejtésekre és paradoxonok halmozására van szükség ahhoz, hogy azt mondjam, egyszerre vagyok szélsőségesen gyors és szélsőségesen lassú. A hasonló szélsőségek vonzzák egymást, és ezek lépnek fel adott esetben kihívóként egymással szemben.

A radikális baloldal lehet marxista-szocialista, nemzetiszocialista, az identitáspolitika híve,

gyűlölheti a burzsoáziát, a zsidókat, vagy a „patriarchátust”, avagy a „fehér heteroszexuális keresztényeket”, ahogy egy radikális balos polgármester fogalmazott nem is olyan régen. 

Fotó: Földházi Árpád