Az összefogás a legfontosabb

2020-04-03 09:05:00

Farkas Örs
Demokrata
Nemcsak a kormány, de a Fidesz-KDNP is több alkalommal hangsúlyozta, hogy ebben a helyzetben nincs helye a politikai csatározásoknak. Interjú.

„Szinte minden napra jut egy újabb álhír, egy-egy olyan, minden alapot nélkülöző fake news, amely a koronavírus-járvány idejében alkalmas az emberek félrevezetésére vagy pánikkeltésre. Indokolt volt ezek szerint az ál- és rémhírterjesztés büntetőjogi szankcióinak a szigorítása?

Teljesen indokolt volt a szigorítás. Sajnos még mindig vannak olyan emberek, akik nem értették meg, mekkora kockázata van egy hamis hír terjesztésének. Ebben a helyzetben egy valótlan hír vagy információ létrehozása nem vicc. Nem véletlen tehát, hogy az álhírgyártókkal szemben fellépnek az illetékes szervek. Egy konkrét példát is mondanék: amikor egy videóblogger elkezdte terjeszteni, hogy lezárják a fővárost, akkor az agglomerációval együtt Budapesten élő közel kétmillió emberből sokan elkezdték átszervezni a hétköznapjaikat, hatalmas vásárlásba kezdtek – ami azon a hétvégén tömegekhez vezetett a boltokban –, de akadtak olyanok is, akik vidékre indultak, mert hittek ennek az információnak. Mindez történt azért, mert valaki a nappalijában írt egy ilyen hamis cikket. Az ilyen és ehhez hasonló esetek miatt van szükség arra, hogy szankcionálják ezeket a cselekedeteket. Jelenleg több büntetőeljárás is folyamatban van álhírterjesztéssel kapcsolatban. A szigorításra nyilvánvalóan azért került sor, hogy nagyobb legyen a törvény visszatartó ereje.

Mi motiválhatja a hamis hírek terjesztőit?

Ezzel kapcsolatban nem tudunk általánosságokról beszélni, de több alkalommal is kiderült, hogy pártszimpátia vagy éppen annak ellenkezője állt az ilyen cselekedetek hátterében. Kifejezetten rossz szándékúak, a kormány és a kormánypártok lejáratására, vagy a vírus elleni védekezés képességének hiteltelenítésére irányulnak ezek a cikkek. Szerencsére a rendőrség kellő hatékonysággal képes fellépni az álhírek terjesztőivel szemben, ezt láttuk az említett videóblogger esetében is

A hivatalos politikai szférából is érkeznek olyan megdöbbentő nyilatkozatok, amelyek nem éppen a bajban való összefogást és a vészhelyzet megoldását szorgalmazzák. Hadházy Ákos azt állítja, hogy szerinte a járvány kapcsán mindenben hazudik a kormányzat. Gréczy Zsolt pedig egy balliberális portálon arról értekezik, hogy az ellenzéknek a koronavírus okozta helyzetet kihasználva kell megdönteni a jelenlegi kormányt.

Nemcsak a kormány, de a Fidesz-KDNP is több alkalommal hangsúlyozta, hogy ebben a helyzetben nincs helye a politikai csatározásoknak, most az összefogás a legfontosabb. Sajnos az ellenzéki politikusok egyre extravagánsabb nyilatkozatokat tesznek. Gréczy Zsolt mellett említhetjük még Vágó Istvánnak vagy Tordai Bencének a nyilatkozatait is. De Demszky Gábort is idesorolhatjuk, aki például két alkalommal is leírta, hogy ő kifejezetten tud Budapest lezárásának a szándékáról, miközben ennek semmi alapja nem volt. Az ilyen jellegű nyilatkozatok célja a médiafigyelem megszerzése és az ellenzéki szavazók érdeklődésének az elérése. Ez nem meglepő, hiszen a baloldal, az ellenzék bukott politikusai évek óta azért küzdenek, hogy pár percig újra visszakerüljenek a színpadra.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.