Tordai Bence szerint nem sikerült maszkokat szereznie a kormánynak

2020-03-26 12:52:00
Ez itt objektíve egy bukó az Orbán-kormánynak – fogalmazott a Párbeszéd politikusa.

Az ATV Start című műsora is változtatott a műsorrendjén a koronavírus miatti vészhelyzetre tekintettel, így a műsor vendégei csak telefonon jelentkeztek be. Varju László elmondta, szerinte a kormány egy hónapos késésben kezdett el dolgozni a vírus elleni védkezésben, aminek szerinte kapkodás lett a vége. A DK politikusa úgy vélte, hogy a kormány elégtelenül teljesített a gazdasági csomag elkészítésével is. 

Bár napok óta köztudott és mi is megírtuk, hogy a „keleti portya eredményesnek bizonyult”, Tordai Bence véleménye szerint a kormánynak – a keleti nyitás poltikája ellenére – mégsem sikerült Kínából védőfelszereléseket importálnia. A Párbeszéd politikusa úgy fogalmazott: „azért itt nagyon látványos, hogy amit mondjuk a csehek, a szlovákok, akikhez kb. hozzánk egy időben tört be a vírus, már milliószámra meg tudták szerezni a szükséges védőfelszereléseket, mennyivel jobban csinálják, és Orbánék mennyire le vannak maradva a híres keleti nyitás ellenére. Ugye Kínából, Dél-Koreából, bárhonnan, ahonnan lehetne szerezni maszkokat, teszteket és így tovább, nem sikerül beszerezni ezeket. Úgyhogy ez itt objektíve egy bukó az Orbán-kormánynak, és hát sajnos a magyar embereknek, elsősorban az egészségügyben dolgozóknak.