Én a leckét elvégeztem! – Kövér László a Mandinernek

2020-02-06 10:03:00
„Kétségtelen, az önkormányzati választás után sokféle észrevétel hangzott el a Fidesz táborában mértékadó értelmiségiek részéről, a frakción, de még az elnökségen belül is. A Fidesz egy közösség, a sikereink és a kudarcaink is közösek, függetlenül attól, hogy egy erős karakterű pártelnök-miniszterelnök vezeti a közösséget.” Miben kell változnia a Fidesznek? Képes-e meggyőzni egy fiatalt Kövér László? Lesz-e a klímaügyből migrációügy vagy rezsicsökkentés? A Fidesz választmányi elnökével, az Országgyűlés elnökével a közbeszéd eldurvulásáról és a kormánypárt európai jövőjéről beszélgettünk. Szalai Laura interjúja. A teljes interjú ma megjelent hetilapunkban olvasható.

Kövér László: Mielőtt bármilyen témába belekezdenénk, a miheztartás végett szeretném leszögezni: fehér, keresztyén, heteroszexuális férfi vagyok – ráadásul magyar! Mindezt a Teremtőtől kaptam, nem az én érdemem, de büszkén vállalom. A niedermüllerek meg válasszák ki a színt és a megfelelő geometriai formát, szívesen felvarrom a kabátomra. Csak azért, hogy tudják: melyik sereghez tartozom.

Szalai Laura: Ezt az eddigi megnyilvánulásaiból is lehetett sejteni. Ha már viszont sereget említett, saját politikai csapatából egyre több kritika, tanács hangzik el az utóbbi időben. Orbán Viktornak fogytán az energiája, a Fidesznek a fiatalok felé kell fordulnia, a pártnak kevésbé ideologikusnak kellene lennie, és inkább a hétköznapi ember felé nyitnia – csak néhány közülük. Van igazság abban, amit jelenlegi és volt fideszes politikustársai mondanak?

Javaslom, először mindenki a saját portája előtt söprögessen, csak utána osztogasson tanácsokat. Természetesen bárki megfogalmazhat kritikát akkor is, ha nem biztos, hogy a saját helyén jobban sikerült helytállnia, mint a bírálata címzettjének. Ám fura, hogy ez hírértékkel bír a nyilvánosságban.

Az azért rég nem tapasztalt jelenség, hogy fideszesek névvel kiállnak, és megkongatják a vészharangot.

A kritikákból van, amivel egyetértek, van, amivel nem. Navracsics Tibor figyelmét – aki szerint nem jól kommunikálunk a hétköznapi emberekkel – bizonyára elkerülte, hogy a múlt évben nyertünk két választást. Nagyon sok kritikusunk – pont Brüsszelből, ahonnan ő most jött haza – populizmussal vádol bennünket, amit ha lefordítok magyarra, annyit jelent: a köznapi ember problémáit állítjuk a politika középpontjába. Az meg, hogy Orbán Viktor elfáradt volna, érdekes állítás a kormányfőnél jó néhány évvel idősebb Stumpf Istvántól, figyelembe véve, hogy ő maga – ha rajta múlik – szívesen vállalt volna egy újabb tizenkét esztendős alkotmánybírói ciklust. A miniszterelnök munkabírását látva ellenfelei inkább sokallják az energiáját.

Fotó: Földházi Árpád

Mégis mi az, amiben változnia kellene a kormánypártnak?

Kétségtelen, az önkormányzati választás után sokféle észrevétel hangzott el a Fidesz táborában mértékadó értelmiségiek részéről, a frakción, de még az elnökségen belül is. A Fidesz egy közösség, a sikereink és a kudarcaink is közösek, függetlenül attól, hogy egy erős karakterű pártelnök-miniszterelnök vezeti a közösséget. Azokban a kerületekben és városokban, ahol az önkormányzati választást követően elvesztettük az irányítást, a sokak által nem várt kudarcot lehet azzal magyarázni, hogy 1990 óta soha nem volt a Fidesznek a leadott szavazatok szempontjából abszolút többsége, legfeljebb csak erős relatív többsége. Van azonban néhány zavarba ejtő kivétel, ezek közé tartozik Csepel és Kőbánya is. Ha két hagyományosan szocialista fészeknek tekintett kerületben lehetett nyerni, akkor mindenhol lehetséges. Ezekben valószínűleg az átlagosnál komolyabban vették a kampányt, mivel nehezített pályán, nagyobb erőfeszítéssel dolgoztak. Tanulság tehát: abból, hogy a Fidesz 2006 óta győzelmet győzelemre halmoz, és minden komolyabb megméretést megnyert, egyáltalán nem következik az, hogy ez mindig így lesz.

Tehát csak nagyobb lendülettel kellett volna kampányolni?

Minden egyes alkalommal új mérkőzés kezdődik, és meg kell küzdeni a sikerért, nem szabad az ellenfelet lebecsülni. Van azonban egy másik tanulság is, mégpedig az, hogy változik a választói közönség. Belépnek a fiatal, új szavazók, akiknek – többek között – teljesen mások a médiafogyasztási szokásaik, mint az idősebbeknek. Az ifjabb korosztályok megszólítása azért is nehéz feladat, mert ők olyan életszakaszban vannak, amikor valamivel szemben határozzák meg magukat, és nem akarnak azonosulni az előttük járó nemzedékek által meghatározott világgal. Úgy vélem, korosztályok – illetve az azokra jellemző élethelyzetek – szerint kell majd meghatározni a kampányt, minden csoporttal más eszközökkel, más módon kell párbeszédet folytatnunk.

Hogy fog ez a gyakorlatban zajlani?

Az biztos, hogy nem az ifjúságra vonatkozó kormányzati politikánkat kell megváltoztatni, hiszen ha van olyan társadalmi csoport, amelyről a kormány politikája szól, az éppen a fiataloké. Fontos a közéletbe való bevonásuk, ebben is alternatívát kell tudnunk mutatni azzal szemben, amit ma például a Momentum csinál. Tény, ők a fiatalabbak közt komoly teret nyertek azzal, hogy egyfajta virtuális világot építenek fel, s annak eszközrendszerével próbálják a fiatalokat mozgósítani. Energiaforrásként pedig a gyűlölet felszítása szolgál, miként a többi ellenzéki párt számára is. Megjegyzem, száz éve Korvin Ottó és Szamuely Tibor, akiknek a neve összeforrt a magyarországi vörösterrorral, huszonöt, illetve huszonnyolc évesen akarta megmondani, hogyan kell élni – minden hagyományt leköpve, minden társadalmi normát félrerúgva – egy ezeréves országban. Akinek pedig nem tetszett, felakasztották az út menti fára, vagy belelőtték a Dunába. A momentumos gyerekek – kiegészítve a Jakab-félékkel és a tordaibencékkel – pontosan ilyenek. A mi oldalunkon sokan lebecsülik ezeket a fiúkat és lányokat, akik valójában semmiben nem különböznek a Lenin-fiúktól, csak nem vörös, hanem lila vagy szivárványos zászló alatt vonulnak. De visszatérve a kérdésre, még mindig igaz: nincs olyan korcsoport, amelyben ne a Fidesz lenne a legnépszerűbb párt. Egyelőre tehát nincs vészhelyzet.

Kövér László, a Fidesz emblematikus, ámde régi motoros politikusa mivel tudja majd meggyőzni a fiatalokat?

Személy szerint a leckét elvégeztem! Van három, immár felnőtt gyermekem, ők első szavazó koruktól kezdve egészen mostanáig, amikor már a családalapítás küszöbén állnak, a jó oldalra voksoltak, és – ha nem is kritikus megjegyzések nélkül – a polgári oldalt támogatják. Ha minden, magát keresztény gondolkodású, konzervatív értékrendű, nemzeti érzelmű szimpatizánsunk, választónk a saját családjában el tudná végezni ezt a munkát, amelyre én magánemberként büszke vagyok, akkor most kicsit jobban állnánk.

A keresztény szabadság lehet vonzóbb egy fiatalnak a digitális szabadságnál?

Fiatalabb korban a mindenféle kötöttségtől való szabadság fontosabb, mint a valamire szolgáló, a valamiért, valakiért való felelősségvállalás szabadsága, amely csak fokozatosan alakul ki az emberben, annak függvényében, hogy sikerül-e tényleg felnőnie. Azoknak a fiataloknak, akik a Fidelitasban ügyködnek, vagy azonosulnak a Fidesz értékrendjével, és esetleg úgy érzik, hogy az utóbbi években számos őket érintő pozitív intézkedés történt, kicsit aktívabbnak és találékonyabbnak kell lenniük, hogy meg tudják győzni a saját korosztályukat. Én a saját gyermekeimet meg tudom szólítani, de a tőlem idegen, pláne a nem elkötelezett közegben szocializálódott fiatalok szemében a távolból, a médián keresztül ugyanolyan unalmas öregember vagyok, mint húszéves koromban az én szememben azok, akik átlépték a hatvanat. Mi tudunk segíteni, de nekik kell kitalálni, hogy az üzenetet hogyan kell eljuttatni.

Jelentős részük viszont meglehetősen apolitikus, amiben szerepet játszhat az is, hogy milyen hangulat jellemzi ma a politikát. Mennyire felelős a Fidesz a közbeszéd eldurvulásáért?

Magamnak is számtalanszor feltettem a kérdést, hozzájárultunk-e ahhoz, hogy a parlamenti diskurzus színvonala olyan mélyre jusson, ahol most tart. Vagyis ahhoz, hogy lényegében megszűnt a parlamenti párbeszéd. Az ellenzék részéről nincsenek érvek, csak minősítések és gyalázkodások, az értelmes, higgadt vita egyszerűen kiment a divatból az elmúlt harminc év során. A politikát ma a totális háború jellemzi. Az ellenzék minden ideológiai, tartalmi kérdést félretol, csak az számít neki, hogy a gyűlölt Fidesszel szemben minél nagyobb energiát tudjon mozgósítani. Lássuk be, ez nem vall különösebben demokratikus gondolkodásra. Azért vagyunk a parlamentben, hogy ne az utcán háborúzzunk, nem pedig azért, hogy a háborút a parlamentben vívjuk meg.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés