Niedermüller Péternek távoznia kell a közéletből!

2020-01-29 18:26:00

Deák Dániel
Facebook
Elképesztően frusztrálja őket, hogy Magyarország nem adta be a derekát és nem engedte magát elárasztani bevándorlókkal, kiáll az európai keresztény értékek mellett.

„Niedermüller Péternek távoznia kell a közéletből!

Már a 2015-ös bevándorlási válság kitörésekor látható volt, hogy a bevándorláspárti politikusok célja valójában az európai keresztény kultúra eltörlése. Niedermüller Péter kijelentése jól mutatja, hogy a balliberálisok nyeregben érzik magukat és már nem is próbálják leplezni valódi énjüket, igazi törekvéseiket. Elképesztően frusztrálja őket, hogy Magyarország nem adta be a derekát és nem engedte magát elárasztani bevándorlókkal, kiáll az európai keresztény értékek mellett. Niedermüller rasszista elszólása is azt jelzi, hogy ezek a politikusok, ha hatalomba kerülnek, mindent megtesznek az európai társadalmak átalakítása érdekében.

Karácsony Gergely pedig vélhetően hasonlóan gondolkodik ezekről a kérdésekről, ezért nem határolódott el Niedermüller rasszista kijelentéseitől. Megosztja ugyanakkor az ellenzéket Niedermüller kijelentése, a Jobbik mellett balliberális politikusok is bocsánatkérésre szólították fel, még az ellenzéki ATV műsorvezetője is megdöbbent, hogy Niedermüller nem hajlandó elnézést kérni a nagy botrányt kavart mondataiért. Ez az ügy éket verhet közéjük, hiszen a DK szektaként viselkedő táborán kívül az ilyen kijelentések mindenhol kiverik a biztosítékot.

Hatalmas felelőssége van ebben az ügyben a társadalomnak, amelynek az ilyen kijelentések hallatára ellenállást kell mutatnia és követelnie kell az adott politikus lemondását. Erre kiváló alkalom lehet a holnapi tüntetés, amely világosan megüzenheti Niedermüller Péternek és az ellenzéknek, hogy az ilyen és ehhez hasonló kijelentések elfogadhatatlanok Magyarországon.

Fontos továbbá látni, hogy ugyan általában a sokszínűség előnyeivel érvelnek a nyilvánoságban a bevándorlás mellett a balliberális politikusok, azonban a főként muzulmán bevándorlók hatására éppen a sokat hangoztatott liberális értékek sérülnek a nyugat-európai országokban: megnövekedtek az antiszemita támadások, gyakoriak lettek a homoszexuálisok elleni erőszakosok cselekmények, a szexuális erőszakok és a vallási ellentétek is újra megjelentek Európában. Ennek hatására a bevándorlással nem a sokszínűség nőtt meg Európában, hanem éppen ellenkezőleg: komoly veszélynek lettek kitéve az európai értékek és az európai kultúra. Vélhetően ezt nagyon jól tudják Niedermüllerék is, ezért támogatják minden fronton a bevándorlást.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.