Betörés a Budaörsi Egészségügyi Központban

2020-01-23 08:57:00

Wittinghoff Tamás
Facebook
Kész a koncepció, amit most vádként fognak tálalni.

„Egyre nyilvánvalóbb, hogy szervezett és törvénytelen akciókkal akarják ellehetetleníteni a város egészségügyi intézményét.
Tegnap láthattuk, mit művelt a kormánypárti M1 Karácsony Gergellyel. A gátlástalanság egyre nagyobb méreteket ölt.
Ma felhívott a NER-hez tartozó Ripost »újságírója«, aki Forgács Ágnesként mutatkozott be.

Kiderült, ő az, akivel kapcsolatban az intézet vezetője ma arról tájékoztatott, hogy valaki tegnap a ráccsal, zárral lezárt tetőtéri részre törvénytelenül behatolva fényképeket készített egy iratokat tartalmazó szekrényről. Kérdés, benyúlt-e a szekrényekbe is? Az intézet minden esetre feljelentést tesz, többek között betörés miatt.

Az érdekes az, hogy a hölgy azt próbálta bemagyarázni nekem, hogy szabálytalanul őrzi az EÜ központ a betegek adatait. Nyilván ez a »koncepció«, amit most majd vádként fognak tálalni. Érdekes, hogy még ma, bejelentésre, az adatvédelmi hatóság is kiszállt az intézménybe, s persze csak a tényeket tudták rögzíteni. Azaz, hogy elzárt területen szívességből egy családorvos iratait tárolják. Vagyis nem hozzáférhető helyen, nem az intézet adatait.

Most már egyre inkább erősödik bennem a gyanú. Véletlen lenne? Egy olyan műtétnél, amelyből az elmúlt években tízezer műtétre 2, azaz 0.02% szövődmény esett, most egy nap 12 volt úgy, hogy senki nem érti, nem tudja, hogy történhetett.
Tudjuk, hogy sokaknak szúrja a szemét egy jól működő ellátó a mai egészségügyi körülmények között. És sokan szeretnék is megszerezni a privatizált intézményt. Politikailag meg sokan szeretnék lejáratni. Mi lesz még itt?”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.