Legközelebb óriási lesz a tét

2019-12-25 16:06:00

Boross Péter
Magyar Nemzet
A jelentős baloldali előretörés Budapesten arra utal, hogy valami vétkes gyengeségnek, hibának kellett történnie a háttérben.

„Először is megszívlelendő tanulság, hogy pusztán az okosan kimondott szavak ma már nem elegendők a lakosság hatékony megnyeréséhez. Az emberek ma többnyire hangulatok, benyomások alapján ítélnek, mert nincs idejük vagy kedvük mélyebb ismereteket szerezni valamiről. Tehát nem elég, ha igazunk van, röviden, mégis közérthetően kell tálalni gazdasági sikereinket, a kiemelkedő jelentőségű fejlesztéseket, hogy az emberek felelősen tudjanak döntést hozni egy választáson. Hogy ráébredhessenek, mit veszítenek, ha az eddigi fejlődésre nemmel voksolnak, amikor nem az országot a mély gödörből kiemelő polgári konzervatív erőkre, pártokra szavaznak, hanem másokra. Az őszi önkormányzati választás azt bizonyította, hogy ezt a megismertető munkát nem sikerült megfelelően elvégezni, mert a választók jelentős része nem a fejlesztésekre, a konszolidált viszonyokra, az előrelépésre, a biztonságra adta a szavazatát, ami intő, figyelmeztető jel a jövőre nézve.

És itt nem csak a fővárosra gondolok, ahol a Fidesz-KDNP elveszítette a helyhatósági választást. Legalább ilyen fejbekólintó volt az, amire józanul, reálisan gondolkodva nem lehetett kiszámítani, hogy sok vidéki nagyvárosban is úgy ítélte meg az urnákhoz járulók többsége, hogy változtatni szeretne települése vezetésén, a polgármester személyén. Olyan helyeken tették ezt, ahol az utóbbi években addig soha nem látott innovációk voltak. Lényegé­ben ezekre az előrelépésekre, eredményekre mondtak nemet a látszat szerint a nagyvárosok polgárai. Ez csak úgy történhetett meg, hogy nem voltak kellően tisztában azzal, milyen, a saját életüket kedvezően befolyásoló intézkedéseket, építkezéseket utasítanak el.

Budapest egy kicsit más eset, hiszen mindig is hajlamos volt az átlagosnál baloldalibb attitűdre. A főváros levegője – nem szabad finomkodni, ki kell mondani – régen is mérgezett volt szellemi szempontból.

De jelentős a baloldali előretörés Budapesten, ami arra utal, hogy valami vétkes gyengeségnek, hibának kellett történnie a háttérben. Már a tavaszi európai parlamenti választás és a tavalyi országgyűlési választás adataiból lehetett látni, hogy ha összeadódnak a kisebb ellenzéki pártokra leadott voksok, annak kellemetlen következményei lehetnek, mégsem történt semmilyen megelőző ellenintézkedés, amivel el lehetett volna kerülni a mostani fővárosi fiaskót. A vidéki Magyarország bölcsessége azonban újból megmutatkozott, és helyrebillentette az egyensúlyt, így valójában a Fidesz ismét megnyerte a választást. Összességé­ben a magyar lakosság racionálisan gondolkodó többsége most is értékelte azokat a sikereket, amelyeket a konzervatív kabinet aratott az ország gazdaságának és biztonságának rendbetétele, megerősítése terén.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.