Nem hittük harminc éve, hogy Ceaușescu koporsójába verjük a szögeket

2019-12-15 11:47:00

Gazda Árpád
Főtér
Nem törhetett volna ki a népfelkelés anélkül a felkészülés, lassú evolúció nélkül, ami Tőkés László körül végbement 1989-ben Temesváron. Interjú.

„Mikor szabadultál?

December 20-án este szabadultam, de már napközben érkeztek kósza hírek arról, hogy elengednek bennünket. Nyolcszáz embert tartóztattak le, és szerintem ez volt az egyik felhajtóereje a tüntetések folytatásának. Képzeljünk el egy olyan családot, amelyben tudják, hogy a városban lőnek, és nem jött haza valamelyik családtag. Mindenki számára az vált a legfontosabbá, hogy kiderítse, él-e, hal-e a testvére, a felesége, a gyereke. Éppen ezért a forradalmárok első számú követelése az volt, hogy eresszék el a letartóztatottakat, mert ebből derült ki, hogy egyáltalán ki maradt életben.

És ebbe Constantin Dăscălescu miniszterelnök, akit Ceaușescu odaküldött tárgyalni, kénytelen volt belemenni – így szabadulhattam én is. Hazamentem a lakásomra, és december 21-én reggel indultam az állomásra, hogy hazautazzak Kovásznára. Most is összeszorul a torkom, ha visszaidézem, milyen megrázó élmény volt, amikor a Lippai útról az állomás felé gyalogolva (mert a tömegközlekedés nem működött), szembetalálkoztam a gyárakból ezrével özönlő munkások menetoszlopaival, és láttam, hogy ezek az emberek nem hagyták abba, folytatták a felkelést. A vonat megállt Temesvár egyik külvárosi állomásán, a párhuzamos vágányokon pedig öt szerelvény vesztegelt, tömve oltyán munkásokkal: Craiováról hozták őket, dorongokkal felszerelve, hogy leverjék a temesvári »randalírozó huligánokat«.

Ismerős valahonnan ez a dramaturgia.

Igen, ugyanaz a forgatókönyv volt, mint később a bányászjárások esetében – ebből is látszik, milyen tervszerűen, a hatalom által megrendezetten történtek azok az események. Ekkor azonban még nem vált be a terv: a kérdezősködő oltyánokat sikerült meggyőzni arról, hogy szó sincs semmiféle randalírozásról, Temesváron forradalom van. Piskinél a kalauz is behívott a fülkéjébe, elhúzta a függönyöket, és érdeklődött a temesvári eseményekről.

Mit tartasz ma fontosnak, ha visszatekintesz a harminc évvel ezelőtt megélt dolgokra?

Hát, próbálom elmondani azokat a részleteket, amelyeket csak én mondhatok el. Próbálom megértetni, hogy nem törhetett volna ki a népfelkelés anélkül a felkészülés, lassú evolúció nélkül, ami Tőkés László körül végbement 1989-ben Temesváron. Azok az emberek, akik ott rendszeresen összegyűltek, ismerték egymást, megbíztak egymásban és a lelkészükben – ez a bizalmi tényező és a szolidaritás elengedhetetlen volt, enélkül nem bontakozhatott volna ki a rendszerellenes felkelés. Ez azért fontos, mert a forradalommal kapcsolatos román diskurzusba ma már alig fér bele Tőkés László neve, szerepe. Sok a tévhit, sok a félremagyarázás.

Olyan elmélet is van, hogy a temesvári felkelés nagypolitikai háttéralkuk, szovjet–amerikai megegyezés következménye, és azt a titkosszolgálatok csinálták.

Elképzelhetőnek tartom, hogy a háttérben nagypolitikai játszmák zajlottak, amelyekben érintett volt az Amerikai Egyesült Államok, a Szovjetunió, Magyarország, a Szekuritáté Ceaușescu megbuktatásában érdekelt szárnya, de azt mondhatom, hogy ha voltak, ezeket a játszmákat rászervezték a mi ellenállásunkra. Olyan helyzetet teremtettünk, amelyre a forgatókönyvek íróinak is tekintettel kellett lenni. És minket semmilyen játszmába nem avattak be. Nem azért tettük, amit tettünk, mert valaki szólt, hogy a nagypolitika most ezt kívánja. Mi a lelkiismeretünk szerint cselekedtünk. És talán ma, a pozitív kifejlet ismeretében ez a legcsodálatosabb.

A küzdelem, amit Tőkés László vívott velünk együtt, teljesen reménytelennek látszott, mégis megtörtént a csoda. Ennek pedig az az üzenete, hogy bármilyen reménytelennek tűnik egy helyzet, ha nulla esély látszik a pozitív végkifejletre, akkor is érdemes folytatni a küzdelmet, mert soha nem lehet tudni, milyen váratlan, előre nem látott fordulatok következhetnek be, amelyek elhozzák a pozitív változást. Azt hiszem, ez megszívlelendő gondolat azoknak is, akik jobb világra, esetleg székelyföldi vagy erdélyi autonómiára vágynak.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.