Háromszék: Mezei hatalomban tartotta volna Dancilát

2019-11-06 19:37:00
Kulcsár Terza József szerint Mezei Beke István és Szőcs Zoltán kegyelmi kéréséről sem tárgyalt az egykori román kormányfővel.

A Dancila-kormány hivatalban maradására próbálta szavaztatni Mezei János, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke a párt két parlamenti képviselőjét a bizalmatlansági indítvány október 10-i szavazásán – közölte szerdán internetes oldalán a Háromszék napilap.

A lap birtokába jutott egy olyan levél, amelyet a párt egyik parlamenti képviselője, Kulcsár Terza József írt október 28-án, több mint két héttel a kormány megbuktatása után Mezei Jánosnak, és amelyben a képviselő többek között a Dancila-kormány melletti szavazásra való pártelnöki felszólítást kifogásolta. A levél tartalmával szembesített MPP-elnök kitérő válaszokat adott a lap kérdéseire.

Kulcsár Terza József képviselő állítása szerint a bizalmatlansági indítvány szavazása előtt Mezei János találkozott Viorica Dancila szociáldemokrata miniszterelnökkel, és titkos megállapodást kötött vele arról, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti frakciójában politizáló két MPP-s képviselő nem fogja megszavazni a szociáldemokrata kormány elleni bizalmatlansági indítványt. A képviselő a levélben megemlíti, hogy a titkos találkozó tényét a párt három alelnöke is megerősítette számára. Hozzátette: a pártelnöki felszólítás ellenére megszavazta a bizalmatlansági indítványt, mert az MPP olyan jobboldali párt, amelynek meggyőződése szerint nem szabad ilyen megállapodásokat kötnie egy baloldali posztkommunista párttal, amely számos esetben bizonyította magyarellenes politikáját.

A képviselő levelében azt is a pártelnök szemére veti, hogy arra szólította fel Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét, hogy a liberális kormány támogatása feltételeként kérje Beke István és Szőcs Zoltán kegyelemben való részesítését. „Számomra értelmezhetetlen, hogy te, aki bizalmi viszonyban vagy a szociáldemokrata párt elnökével, a román kormányfővel, haszonszerzés helyett miért nem kérted vagy támasztottad feltételként a titkos találkozón Beke és Szőcs jogi helyzetének tisztázását?” – idézte a levélből a Háromszék napilap. Kulcsár Terza József azt is felrótta, hogy

Mezei János nem egyeztetett a kegyelmi kérésről

a terrorizmus vádjával elítélt székelyekkel, és tulajdonképpen beszennyezi becsületüket, hiszen aki ártatlan, nem kérhet kegyelmet.

Mezei János a Háromszék megkeresésére előbb valótlanságnak nevezte a Kulcsár levelében foglalt állításokat, majd árnyalta kijelentését. Úgy vélte, az MPP belső ügyeit a párt belső fórumain kell tisztázni, nem pedig a nyilvánosság előtt. Arra a konkrét kérdésre, hogy találkozott-e Viorica Dancila miniszterelnökkel, azt válaszolta: „Találkozó esetleg volt”, hisz ők mindig nyitottak, mindenkivel egyeztetnek, hogy támogatást szerezzenek polgármestereik projektjeihez. Mezei nem a nyilvánosságra tartozó belső ügynek tekintette, hogy kérte-e a párt képviselőitől, hogy ne szavazzák meg a bizalmatlansági indítványt.

Az október 10-i parlamenti bizalmi szavazáson az ellenzéki pártok öt szavazattal szereztek a szükségesnél többet a Viorica Dancila vezette baloldali kormány megmutatásához. A bizalmatlansági indítványt az RMDSZ 21 képviselője és 9 szenátora megszavazta. Az RMDSZ képviselőházi frakciójában két MPP-s politikus is tevékenykedik. Biró Zsolt és Kulcsár Terza József az RMDSZ és az MPP 2013-ban kötött együttműködési megállapodásának köszönhetően az RMDSZ jele alatt szereztek mandátumot. Erre az a körülmény biztosított lehetőséget, hogy az RMDSZ civil érdekvédelmi szervezetként, az MPP pedig pártként van bejegyezve, és a román törvények szerint valaki egy időben tagja lehet mindkét szervezetnek. Biró Zsoltot az MPP választmánya október 17-én kizárta a pártból, a döntés szabályszerűségét azonban párt több politikusa megkérdőjelezte.

(MTI)