Megkezdődött a török hadművelet Északkelet-Szíriában

2019-10-09 11:33:00
Moszkvának nem tetszik a helyzet, de Washingtont vádolja. A szíriai kurdok mozgósítást rendeltek el.

A török hadsereg megkezdte a behatolást Északnyugat-Szíriába, hogy kiszorítsa a török határ közeléből a kurd fegyvereseket – írta a török elnök Twitter-oldalán.

 

 

Közben hírügynökségek arról adtak hírt szerdán, hogy Északnyugat-Szíriában tevékenykedő lázadók buszkonvojai érkeztek a határ menti törökországi településekre, hogy felkészüljenek a török erőkkel együtt indítandó invázióra.

Törökország Északkelet-Szíriában, az Eufrátesz folyótól keletre akarja végrehajtani hadműveletet a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) kurd fegyveres koalíció ellen. A szervezet mintegy 480 kilométer hosszan tartja fennhatósága alatt a határ szíriai oldalát. Az YPG alkotja a gerincét az SDF-nek, amely az Egyesült Államok legszorosabb szövetségese volt az Iszlám Állam elleni harcban. Ankara szerint azonban az YPG biztonsági fenyegetést jelent, mert szerinte a Délkelet-Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szakadárjainak szíriai szövetségese.

Recep Tayyip Erdogan török elnök a közelmúltban többször jelezte: Törökország elégedetlen az Egyesült Államokkal az SDF területein közösen tervezett biztonsági övezet kialakításának előrehaladtával, ezért Ankara rövid időn belül hadműveletet indít a térségben. Az amerikai erők hétfőn megkezdték a kivonulást a térségből, megnyitva az utat a török offenzíva előtt. Az SDF szerint az Egyesült Államok ezzel „hátba szúrta” szövetségeseit.

A semmiből iráni hadgyakorlat jött

Az iráni hadsereg előre be nem jelentett hadgyakorlatot kezdett a török határ közelében, az ország északnyugati részén - jelentette az ISNA iráni hírügynökség szerdán. A jelentés szerint szárazföldi csapatok, gyorsreagálású erők és a szárazföldi hadsereg helikopterei is részt vesznek a műveletekben.

Haszan Róháni iráni elnök a tervezett török hadművelettel kapcsolatban önmérsékletre kérte szerdán Ankarát, és azt is kérte Törökországtól, hogy tartózkodjon a katonai beavatkozástól. Az iráni elnök szerint az amerikai erőknek teljesen el kellene hagyniuk a térséget.

„Törökország okkal aggódik a déli határa miatt. Úgy véljük, az lenne a helyes, ha ezeket az aggályokat el lehetne oszlatni. Az amerikai csapatoknak el kell hagyniuk a térséget. A szíriai kurdoknak pedig a szíriai hadsereget kellene támogatniuk” – idézte Róhánit az IRNA iráni hírügynökség.

Törökországgal ellentétben Irán – akárcsak Oroszország – Bassár el-Aszad szíriai elnököt támogatja a több mint 8 éve tartó szíriai konfliktusban.

Lavrov tűzvészre figyelmeztet

Ellentmondásosak az Egyesült Államok szíriai lépései, és azzal a veszéllyel járhatnak, hogy „lángba borítják” a régiót – figyelmeztetett szerdán Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miközben a török hadsereg újabb intervencióra készül Északkelet-Szíriában.

Kazahsztáni látogatásán Lavrov újságírók előtt arról is beszélt, hogy meg kell őrizni Szíria területi integritását, s hogy Oroszország azt szorgalmazza, kezdődjön párbeszéd Damaszkusz és a szíriai kurdok között.

A szíriai kurdokat „nagyon nyugtalanítja” az amerikaiak kivonulása a térségből, és attól tartanak, hogy ez lángba boríthatja a térséget, amit mindenáron el kell kerülni – mondta az orosz külügyminiszter. Lavrov szerint az Egyesült Államok képtelen a kompromisszumra, és számos alkalommal megszegte az ígéreteit. Úgy vélte, Washington „veszélyes játékot” űzött az utóbbi években azzal, hogy a kurdokat támogatta Szíriában, mert azzal magára haragította a térségben élő arabokat.

Mozgósítanak a kurdok

Általános mozgósítást rendeltek el szerdán a kurd hatóságok Északkelet-Szíriában a török offenzíva veszélye miatt. A félautonóm kurd adminisztráció közleménye szerint az általános mozgósítás három napig tart. „Felszólítjuk népünk minden tagját, minden népcsoportot, hogy induljon a határtérségbe (...), gondoskodjon az ellenállásról ebben a kényes történelmi pillanatban” – áll a közleményben.

A hatóságok egyúttal felszólították a nemzetközi közösséget, hogy teljesítsék kötelességüket, mert a kurd népet humanitárius katasztrófa fenyegeti.

Damaszkusz minden eszközt bevet, hogy megakadályozza a törököket

Szíria eltökélte, hogy „minden törvényes eszközzel” útját állja egy török támadásnak – idézett szerdán szíriai külügyminiszteri forrást az arab ország közmédiája. A kormány „magához öleli tékozló fiait, ha megjön ismét az eszük” – tette hozzá a külügyminisztériumi tisztségviselő nyilvánvalóan a szíriai kurdokra utalva, akik uralják az ország északkeleti részét.

Törökország arra készül, hogy benyomul éppen ebbe az országrészbe. Célja elűzni a kurd harcosokat, miután az Egyesült Államok katonái megkezdték elvonulásukat a határövezet egy részéről.

(MTI)