Trócsányit jelölik bővítési biztosnak

2019-09-10 12:31:00
A vártnál erősebb portfóliót kapott Von der Leyentől a magyar biztosjelölt.

Trócsányi Lászlónak a bővítés- és szomszédságpolitikáért felelős tárcát szánja az Európai Bizottság megválasztott elnöke, Ursula von der Leyen, aki kedden mutatta be a novemberben hivatalba lépő testület tervezett összetételét. Hétfőn az Euronews páneurópai hírportál még arról írt, hogy segélyezési portfólióra fogja őt jelölni a német EB-elnök.

Ezt a portfóliót eddig az osztrák Johannes Hahn tartotta kézben, akit a költségvetésért lehet ezentúl felelős mint biztos. A volt igazságügyi miniszter Trócsányi elődje, Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportügyért felelős biztos volt az előző ciklusban.

Litvánia kapta a környezetvédelemért és az élővizekért felelős biztosi jelölést, Románia a közlekedési portfóliót, míg a bolgár Marija Gabriel a fiatalok képviselője lesz a Bizottságon belül (ha megválasztják). Az olasz Paolo Gentiloni gazdasági, az ír Phil Hogan kereskedelmi, a francia Sylvie Goulard belső piaci biztos lesz a novemberben hivatalba lépő Európai Bizottságban.

Keleti alelnökök

A három fő alelnök mellett – akikről itt írtunk – öt „sima” alelnök is lesz: egyikük a spanyol Josep Borrell, aki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője lesz. Mellette a cseh Vera Jourová az „értékek és átláthatóság”, a görög Margarítisz Szkínász az „európai életmód védelme”, a szlovák Maros Sefcovic az „intézményközi kapcsolatok és tervezés”, míg a horvát Dubravka Suica a „demokrácia és demográfia” nevű portfóliót kapta.

A teljes Von der Leyen-listát (angolul) itt lehet megnézni. Érdekesség, hogy 27 nevet hozott nyilvánosságra Von der Leyen: az Egyesült Királyság ugyanis nem jelölt senkit sem, a Brexit miatt, bár ha hosszabbítás lenne, akkor az eddigi biztosukat, Julian Kinget a hírek szerint kinevezhetik ideiglenesen.

A tervek szerint előbb egyéni meghallgatások lesznek az EP-ben, utána szavaznak majd az EP-képviselők a biztosjelöltekről. Ha minden simán megy, akkor az új Európai Bizottság november elején foglalhatja el a helyét.

Brexit: Londonnál a labda

A labda az Egyesült Királyság térfelén pattog a szigetország európai uniós kiválásának folyamatát illetően – emelte ki az Európai Bizottság megválasztott elnöke kedden Brüsszelben. Ursula von der Leyen rámutatott, hogy az Európai Unió nem akarta a britek távozását, de tiszteletben tartja a döntést.

„A Brexit, amennyiben megtörténik, nem valaminek a végét fogja jelenteni, hanem a jövőbeli kapcsolatunk kezdetét” – fogalmazott.