Von der Leyenre várva

2019-09-04 12:36:11

Surján László
Magyar Nemzet
Mi teljesült Jean-Claude Juncker úr 2014-ben tett nagy ígéretéből?

„Hajdanában, amikor egyetemünk tudományos bizottságának ifjú titkára voltam, egy professzorunk arra hívta fel a figyelmemet, hogy minden változik, de a buli örök.

Ez jutott eszembe, amikor Theresa Crysmann cikkét olvastam az EUobserverben. A cikk a Juncker-bizottság működésének öt évét abból a szempontból tekintette át, hogy mi teljesült Jean-Claude Juncker úr 2014-ben tett nagy ígéretéből, hogy egyensúlyt teremt az Európai Bizottsággal tárgyaló lobbisták között.

Ennek a szerző nemigen látja a jelét. A nagy cégek lobbistáival zajlott le a bizottság háromszáz vezető munkatársa tárgyalásainak hetven százaléka. A különféle nem kormányzati szervezeteknek, szakszervezeteknek csak a többi jutott.

Nagy ügyekben az arány még rosszabb. Ilyen nagy ügy az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok közötti kereskedelmi szerződés. Crysmann ismeretei szerint minden olyan tárgyalásra, amelyen civilek vagy szakszervezetek fejtették ki erről a véleményüket, tíz megbeszélés jutott a vállalatokkal. Ha nem egy újságcikk szerzőjéről volna szó, hanem egy regényről, akkor biztos lennék abban, hogy az író beszélő nevet ad az újságírónak. Cry ugyanis angolul sírást, kiáltást jelent.

Nincs érzékelhető arányváltozás, állapítja meg a cikk, sőt arra is kitér, hogy a forgóajtóbotrányok sem szűntek meg. Ez a jelképes kifejezés az olyan esetekre utal, amelyekben valaki a kormányzati döntéshozatalban meglévő állását egy nyilván jobban fizető vállalati állásra váltja fel, s viszi magával mindazokat a belső ismereteket, amelyeket korábbi munkakörében szerzett, és amelyek az új cége számára nyilván aranyat érnek.

Ennek hallatán egyáltalán nem kis halakra kell gondolni, hiszen Manuel Barroso úr, Juncker elődje a bizottság élén eltöltött tíz év után maga is ezt tette. Az Európai Parlament eléggé fel is volt háborodva, de Juncker lesöpörte a problémát az asztalról, mondván: Barroso megígérte, hogy nem él vissza bizottsági elnöki tapasztalataival.

Theresa Crysmann különösen súlyosnak ítéli a forgóajtós botrányok kérdését. Ezzel magyarázza többek között azt, hogy tíz esztendővel a pénzügyi krízis után Juncker nem regulázta meg a pénzintézeteket. Egy vádirat legfontosabb felvetésének is megteszi a kérdése: Ki szabályoz kit?”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.