Miért van elegem a pride-ból?

2019-07-07 10:51:37

Brendan O'Neill
Spectator
Mint szimbólum, a pride-zászló az én ünneplése. Ez nárcizmusra való biztatás. A pride, mint intézmény, antiszociális. Ma nem a homoszexuálisokat üldözik; hanem a kritikusaikat.
A brit Spectator szerzőjének írása.

„Kinek van még elege a pride-zászlóból? Mindenhol ott van. Szinte minden épületen ott lobog London belvárosában. A városházákat országszerte ez díszíti. Minden bank, vállalat, szupermarket és a celebek Twitterei szivárványossá váltak. Vannak pride-os szendvicsek, sörös dobozok, sütemények.  Jon Snow pride-színű zoknit viselt. Azt is hihetnéd, hogy elfoglalt minket egy idegen hatalom, ami minden sarokra kitette, minden repedésbe és nyílásba betűzte nemzete zászlaját.

Természetesen pride-hónap van. Azért egy egész hónap, mert az ötvenedik évfordulója van az 1969-es a New York-i Stonewall-zavargásoknak, amikor melegek, leszbikusok, dragqueenek és mások szembeszálltak a rendőrséggel, ami rendszeresen razziázott a melegbárokban és zaklatta a vendégeket. Ez már valami, ezt nagyszerű megünnepelni. A Stonewall-felkelés nagyon pozitív mozgalom volt. Lendületet adott a melegek szabadságért és egyenlőségért való küzdelmének. A melegjogi harcosok előző öt évtizedben sok lenyűgöző és fontos célt értek el. 

Az viszont nyomasztó, hogy ez a nagyszerű mozgalom mára oda jutott, hogy mára a pride kedvesen kötelező lett. S ez sokat mond a radikális politika örökségéről.  A hatvanas-hetvenes évek zavargó ellenkulturalistái szabadságot akartak. Nem nagyon érdekelte őket, hogy mit gondol róluk a »morális többség« – csak azt akarták, hogy a morális többség hagyja őket békén.

2019-re viszont ez a történelmet író emberi ösztön magára maradt, és a szabadságot felváltotta az elismerés terapeutikus politikája. Ma a melegaktivisták nem autonómiát követelnek – hanem megerősítést. Mindenkinek kötelező lobogtatni a zászlajukat és magáévá tenni azt a furcsa, új elképzelést, hogy a transznők a szó szoros értelmében nők, és ha nem fogadod ezt el, akkor átvitt értelemben a gulágra kívánnak.

Már nem elég hagyni a homoszexuálisokat, hogy éljenek, ahogy akarnak és elítélni bármiféle diszkriminációt vagy bármilyen rosszakaratú cselekedeteket feléjük, ami a szexualitásukat helyezi a középpontba, ami teljesen rendben van egy civilizált, liberális társadalomban. Nem; hanem ma pozitívan meg kell erősíteni az identitásukat és ünnepelni a döntéseiket. Ma meg kell emelned a kalapod az előtt a mindenhol jelen lévő, nyavalyás szivárványos zászló előtt. Ma nem a homoszexuálisokat üldözik; hanem a kritikusaikat, legyen szó Ann Widdecombe-ról vagy Tim Farronról, s meleg hancúr iránti viszolygásuk miatt, vagy a birminghami muszlim szülőkről, akik úgy gondolják, hogy a hat éves Mohamednek nem szükséges tudnia, hogy egyes férfiak férfiakkal alszanak.

Az új morális többség inkább melegpárti, semmint melegellenes. Ebben benne vannak a politikusok, a kapitalisták, a média és a celebek. Az ő zászlójuk a pride-zászló. Márkája és üzenete kikerülhetetlen. Ha igazán tökös gyerek vagy, akkor magadra aggatod az őj morális többség politikai felszereléseit, a pride-jelvényt, a pride-pólót, és a pride-zoknikat viseled a tévében (ugye, Mr. Snow?). Mindezzel mindenki tudtára adhatod, hogy jó ember vagy. Hogy a történelem jó oldalán menetelsz. Hogy benfenntes vagy.  

De jópár oka van, hogy miért is lehet mégis jó ötlet távol maradni a pride-konformizmustól, és elutasítani a pride-zászló előtti hajlongást. Ez a szivárványos zászló ugyanis megtestesíti korunk összes hibáját. Mert például azt üzeni, hogy legyél büszke arra, ami egyszerűen vagy – például mert úgy születtél, ahogy Lady Gaga énekli –, és nem arra, amit elértél.

Mint szimbólum, a pride-zászló az én ünneplése, a születési véletlenek ünneplése, és olyan hétköznapi dolgok ünneplése, hogy kivel alszol. Ez nárcizmusra való biztatás, és mint ilyen, tovább erodálja a társadalmi szolidaritást és közösségérzést, amire oly sokan vágyunk ma. A pride, mint intézmény, antiszociális.”

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.