Hitler, Sztálin, Lucifer – egyrészt és másrészt

2018-11-28 11:45:00

Szalma György
Mandiner
Hitler, a meleg szívű állatbarát? Sztálin, a modernizáló államférfi? Lucifer, a megalkuvás nélküli demokrata és az emberiség fáradhatatlan politikai tanácsadója? Tippek Csunderlik Péternek.

Csunderlik Péterék könyve, amit joggal tekinthetünk a „vörös terror” fehér könyvének, teljesen új megvilágításba helyezte Szamuely Tibort, a tanácsköztársaság véres kezű népbiztosát. Eddig csak hittük, hogy kegyetlen gyilkos volt: alapos utánajárás nyomán kiderült, hogy a valóságban szenzációs táncos, igazi társasági ember volt, kár lenne személyét néhány gyilkosságon keresztül megítélni. Lépjünk végre túl azon, hogy ki, hány embert ölet meg, nézzük a lényeget: fagyit adott a gyerekek kezébe!

Én megértettem Csunderlik szándékát, el is fantáziáltam, hogy kikről kellene könyvet írnia a következő időkben. A történelmi igazságra éhes közönség várja az új leleplezéseket. 

Hitler, a melegszívű állatbarát – A rágalmakon túl

Sokan nem tudják, de Hitler vegetáriánus volt: annyira szerette az állatokat, hogy nem tudta elfogadni, hogy egy állatnak meg kelljen halnia azért, hogy neki étel kerüljön a tányérjára. Ezek után bárki elhiszi, hogy ez a nemes állatbarát bárkinek is szándékosan ártott volna? Ugye, hogy nem. Ideje rehabilitálni, és fátylat borítani a múltra, az egész egy félreértés volt. Adolf Hitler ifjú legényként festőnek készült, több remek akvarellje is fennmaradt, amik többek között templomokat is ábrázolnak. Aki templomokat fest vízfestékkel, az képes lenne Isten választott népét halálra ítélni? Ugye, hogy nem? A történelemtudomány immár többet követel az elnagyolt képnél, amit Hitlerről festettek az évtizedek alatt.

Ismerjük meg végre a szelíd festőt, az antialkoholistát, aki szerette a kutyákat, a hosszú erdei sétákat, a hűséges barátokat!

Az ismeretlen Ceausescu – Egy formátumos ember az erdélyi magyarok hazugsága mögött

Mi igaz a „gonosz” román diktátor mítoszából? Az eredmény magáért beszél. Tudták, hogy a szegény cipészfiú, miközben önerőből küzdötte fel magát a politikai szamárlétrán, tudományos munkákra is szakított időt? Nem hiába nevezte a köznyelv a Kárpátok géniuszának. Tudományos elismerések tucatját adományoztatta magának, hiszen megérdemelte. Ideje másképp gondolkodni Ceausescura: 

már évtizedekkel korábban felismerte az erdélyi magyarok jelentette veszélyt a saját nemzetállamára.

Csak az állam egységét, a népi demokráciát óvta a felforgató etnikai erőktől. Antidemokraták mozdították el  a hatalomból, mielőtt befejezhette volna az életművét.

Az államférfi Sztálin – amilyen valójában volt

Sztálin, a kispapból lett tiszta szívű forradalmár, aki mindent feladott, hogy a nép szolgálatába lépjen. Sztálinról sokáig terjengett a híresztelés, hogy felelősség terheli több tízmillió ember brutális megölésért, milliók elhurcolásáért, újabb milliók megkínzásáért. Igazából a sztálini időszak kisebb-nagyobb túlkapásairól csak időzőjelben, „sztálini terrorként” kellene írni. Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy egy kispapképzős növendék, aki a kisebbségi sors minden viszontagságát megélte, aki életét a haladó szellemű politika győzelmének szentelte, aki egy baloldali gondolkodó volt, aki tűzön-vízen keresztül modernizálta a cári időszak alatt lemaradó Oroszország anyácskát, szándékosan ártott volna embertársainak. A legfőbb érték az ember – mondhatta akár Sztálin is, miért is folyt volna tervszerű népirtás az  uralma alatt? Véletlen áldozatok talán lehettek, de hát hullhat a forgács egy szebb új világ építése során.

Péter Gábor – Egy gyűszűnyivel több emberség

Lehet, hogy volt némi része gyilkosságokban, kínzásokban, de sose felejtsük el, hogy csodás szabó volt, hajtókát/revert senki nem varrt úgy, mint ő. Lehet egy ilyen emberre haragudni? Lépjünk végre túl ezen a szűkkeblű történelem személeten! Nem  hóhér volt, hanem egy ügyes kezű szabó.

Oszáma bin Láden – Aki merte másképp látni a világot

A közgazdász-költő,

aki a városépítészet terén is forradalmi újításokkal állt elő.

Konzervatív hajlamú kritikusai azt vetik szemére, hogy formabontó módon nyúlt hozzá az épületekhez. Lépjünk végre túl az előítéleteinken, ez már a 21. század, nem lehet ilyen maradi módon gondolkodni. Munkássága nyomán új életre kelt a New York-i építőipar és az amerikai hadiipar is, hozzájárulva a világgazdaság további felpörgéséhez.

Lucifer – Demokrata, megalkuvás nélkül

Lucifer személye eddig elkerülte a haladó gondolkodók figyelmét. Ifjú  történészekre vár a feladat, hogy Lucifert az őt megillető helyre helyezzék a történelemben. Ideje kideríteni, mi áll az úgynevezett „aláhullás-gate” mögött. A főangyal sorstragédiája éppúgy megérdemli a tárgyilagos, minden szempontot mérlegelő elemzést, mint Szamuelyé. Lucifer a társadalmi haladás atyja, az első baloldali, egy igazi kommunista volt. Megelégelte a teremtő Isten antidemokratikus parancsuralmát,

haladó szellemiségével a pluralitás mellett szállt síkra.

Súlyos árat fizetett naivitásáért. Isten megtagadta a szabad szervezkedés és a szabad választás lehetőségét a mennyekben, Lucifer külső emigrációba kényszerült. Azonban száműzetése alatt sem pihent: életvezetési, majd politikai tanácsadóként tűnt fel az emberiség mellett a történelem során, különös tekintettel a baloldalra.