Nyomtathatnak fegyvert az amerikaiak

2018-07-30 07:56:32
Mostantól fegyvergyártásra is használhatók a 3D-nyomtatók.

Augusztus elsejétől az amerikaiak akár már otthon is nyomtathatnak maguknak fegyvert – írja a Euronews. Az amerikai külügyminisztérium ugyanis elvesztette a pert, amelyet egy fegyvertartást támogató csoport alapítója indított vele szemben- a felperes azért küzdött, hogy honlap ján közzétehesse a saját maga által tervezett, 3D nyomtatású műanyag fegyverének tervrajzát. A 30 éves Cody Wilson honlapjáról öt évvel ezelőtt már eltávolíttattak több tervrajzot, a többi között egy puskáét is.

Ezek alapján a fegyvereket internetkapcsolat és egy 3D-nyomtató segítségével bárki előállíthatja otthoni körülmények között is. Míg a fegyverhasználatért lobbizók szerint egyáltalán nem egyszerű otthoni körülmények között pisztolyt nyomtatni, szakértők úgy vélik, a technológia révén terroristák és bűnözők könnyen jutnak majd fegyverhez.

A Euronews cikkéből kiderül, hogy szabad fegyvertartás ellen lobbizó csoportok aggódnak- Amerikában, ahol alkotmány által garantált a fegyverviselési jog, ugyanis gyakoriak a lövöldözések.