Köves Slomó: Költözzön Jeruzsálembe az izraeli magyar nagykövetség!

2017-12-08 10:51:55
Mind az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, mind a MAZSIHISZ üdvözli a Donald Trump bejelentését, amelyben elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának, és nagykövetségét Tel-Avivból oda költözteti, valamint ezt javasolja Orbán Viktornak is.

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) szorgalmazza, hogy Magyarország kormánya ismerje el Jeruzsálemet Izrael állam fővárosának, és helyezze át nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe – írja csütörtöki közleményében az EMIH.

Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett levelében Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija párhuzamot vont a zsidóság és a magyar nemzet történelme között. Kiemelte a messziről érkezett törzsek nemzetté válásának „eposzát”, az évezredes elszigeteltséget és az őshaza iránti „sóvárgást”, valamint a „realitásoktól elrugaszkodott” diplomáciai döntések miatt elszenvedett sérelmeket.

Köves Slomoó felhívta a kormányfő figyelmét arra, hogy Jeruzsálem városa 3700 éve szimbólum, a zsidó-keresztény gyökerű nyugati civilizáció „értékvilágának bölcsője”; valamint kitért arra is, hogy a város státusza hét évtizede a nemzetközi politika homlokterében áll: „a világ csaknem 70 éve ragaszkodik mást mondani, mint a valóság.”

Köves Slomó szerint Trump döntése „ennek a kognitív disszonanciának vetett véget”. Izrael és a világ zsidósága ünnepel, így a magyar zsidók számára is örvendetes az amerikai elnök döntése, ám a feszült diplomáciai helyzetben világos álláspontra van szükség: „A tegnapi bejelentés nem csak az ünneplésnek ad helyet: lehetőséget teremt arra is, hogy akik a fenti értékek mentén gondolkodnak, akik a valóságra és a maszatoló hazugságra oszló világállapotunkban mindig képesek az igazság mellé állni, egy erős, szimbolikus közösséget hozzanak létre. Meggyőződésem szerint történelmi lehetőség ez Magyarország számára is: lehetőség szimbolikus lépések és nagyon is kézzel fogható szövetségek megkötésére és megerősítésére. Az USA által megtett lépéshez első európai uniós országként csatlakozva Magyarország a fenti értékek őszinte megvallását tudná ismételten deklarálni, és ezzel – nem először – élére állni térségünkben egy fontos, világpolitikai léptékű pozitív folyamatnak, melynek végén Jeruzsálem valóban a béke városává válhat egyszer” – hivatkozik történelmi és reálpolitikai megfontolásokra az EMIH vezető rabbija. 

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) nevében Heisler András, a szervezet elnöke és Frölich Róbert országos főrabbi szerdai közös közleményükben üdvözölték Donald Trump döntését. Emlékeztettek arra, hogy „Benjamin Netanjahu izraeli és Orbán Viktor hazánk miniszterelnökének a Dohány utcai zsinagógában tett júniusi látogatásán nyilvánosan is kifejeztük azon óhajunkat, hogy Magyarország ismerje el Izrael fővárosaként a három monoteista világvallásnak otthont adó Jeruzsálemet.”