Hídtól kapott gellert az afgán migránst megölő lövedék

2015-10-16 14:22:19
Egy hídtól gellert kapó golyó okozta a Bulgáriában elhunyt afgán migráns halálát. A bolgár sajtó szerint hosszas üldözés után érte utol három bolgár határőr azt a nagyobb migránscsoportot, melynek a férfi is tagja volt. A 30-40 fős csoport a tudósítások szerint szervezetten állt ellen a hatósági intézkedésnek.

Egy hídról kapott gellert az a lövedék, amely megsebezte az afgán migránst, aki később belehalt sérüléseibe Bulgáriában – írják bolgár médiaforrások. A történet hivatalos verziója szerint három határőr tíz migránst követett a határtól harminc kilométerre, Sredets környékén. Végül egy híd alatt találtak rá a csempészekre váró csoportra, ahol kiderült: nem tíz, hanem negyven, más híradások szerint ötvennégy migráns várakozott.

A bolgár belügyminiszter közlése szerint a három határőr 20-30 év közötti, intézkedésnek szervezetten ellenálló férfiakkal találták szemközt magukat. Az egyik határőr ekkor figyelmeztető, nem célzott lövést adott le, amely gellert kapott a hídon, így találta el a „nyaka hátulján” a huszonöt éves afgán férfit, aki a kórházban halt meg. Az ügyben nyomoznak.

Jean-Claude Juncker és Donald Tusk Brüsszelben a csütörtöki EU-csúcs végén támogatását fejezte ki az üggyel kapcsolatban. „Bulgáriával vagyunk” – nyilatkozta Juncker a a csúcs végén újságíróknak – írja a bolgár hírügynökség, a BTA.