Lengyelek vagy oroszok? Ez a kérdés, válasszatok!

2015-02-20 11:41:42

Szilvay Gergely
Mandiner
A magyar kormányfő kénytelen szinte Canossát járni Varsóban. Vajon mire számítottunk, mi fog történni?

Lengyel-magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát – tartja a mondás, amit idáig elsősorban a hazai jobboldal tartott az eszében. A jobboldalnak könnyebben is ment az észben tartás, hiszen mennyországnak tűnt  fel előtte az az ország, ahol két jobboldali párt küzdelme zajlik egymással, a posztkommunista baloldal pedig labdába sem rúghat. Miközben mi a lengyelekre tekintetünk úgy, mint a magyarok töketlenkedéseit mellőző, magáért jobban kiálló népre; addig a lengyelek egy része, s egyik pártjuk, a plebejusabb-nemzetibb konzervatív PiS (ami nem radikális és nem szélsőjobbos, sem itthoni, sem európai értelemben) Orbán Viktort tekintette példaképnek.

Orbánnal a liberálisabb jobbodali Polgári Platformmal (PO) is jóban volt, sőt, szövetségesek az Európai Néppártban; habár Donald Tusk óvatosabban állt ki mellette, mint a vetélytárs Jog és Igazságosság (PiS) vezére, Kaczynski. Mindenesetre a PO olyan a lengyeleknél, mintha nálunk a Fideszben az atlantisták dominálnának – és ehhez semmiféle bravúrra nem volt szükség, ugyanis a lengyelek atlantisták. Utálják az oroszokat, utálják a németeket, akik mindig a fejük felett üzletelnek. Maradnak az amerikaiak – habár Obamáért nem rajonganak.

A jelenlegi magyar jobboldali külpolitika az „egyedül vagyunk, csak érdekeink vannak” jelszavától hajtva kacsintgat az oroszok felé, hogy aztán az orosz medve kéretlenül beállítson Budapestre. Ezután a magyar kormányfő kénytelen szinte Canossát járni Varsóban.

Vajon mire számítottunk, mi fog történni? Egyszerre nyújtunk baráti kezet az oroszoknak és a lengyeleknek? Miközben a lengyelek és az oroszok egymás ellenségei? Számított a lengyelek hűvösségére a magyar kormányfő? És vajon mit gondoltak eddig a magyar jobboldali választók, akiknek egy jelentős része elfordult a Nyugattól és beleszeretett az oroszokba, megfeledkezve az elmúlt évtizedek, évszázadok történelmi tapasztalatairól? És mit gondol minderről a lengyel barátságot úgyszintén hangsúlyozó Jobbik? Nem vették még észre Vonáék, hogy a polákokat nem érdekli Ázsia? És hogy nem lehet bájcsevegni az oroszfóbiás, ukránbarát polákokkal úgy, hogy közben Putyin-poszter van az irodánkban?

Elhiszem, hogy Oroszország nagy és fontos, hogy egy nagyhatalom áll szemben a relatíve kicsi Lengyelországgal szemben. De talán nem pusztán az értékeink, hanem az érdekeink is azt kívánják, hogy a kettő közül a lengyel kapcsolat legyen szorosabb és szívélyesebb: közelebb vannak, hagyományosak és őszintébbek a jó kapcsolataink. Ne legyenek illúzióink, Putyinékat nem érdeklik a lelki bajaink, nem a két szemünkért szeretnek minket. Talán érdemes volna féltékenyen őrizni azokat az európai kapcsolatokat, amelyek egyenrangúbbak és történelmileg tartósabbak a Magyarország és a nagyhatalmak közötti kapcsolatoknál.

Mi és a gyermekeink, akármennyire nagyra tartjuk is az orosz kultúrát és az orosz népet − szemben az orosz politikával −, valószínűleg inkább tőlünk nyugatra szeretünk tanulni menni, világot járni, nyugatra kötnek minket a történelmi-kulturális kapcsolataink. Ahogy a lengyeleket is, akikkel egyébként is egy szövetségben vagyunk, mind az EU-ban, mind a NATO-ban.

Ne legyen kérdés a magyarok számára, hogy az oroszokat vagy a lengyeleket válasszuk. Nem kérdés, hogy a lengyeleket.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.