Ab: Ellentétes az alaptörvénnyel a 98 százalékos különadó

2014-02-24 19:21:35
Ellentétes a tulajdon védelmével a 98 százalékos különadó, ami egyrészt az alaptörvénybe, másrészt nemzetközi szerződésekbe ütközik az Alkotmánybíróság hétfői döntése szerint. A rendelkezés december 30. óta nincs hatályban, ezért nem semmisítette meg az Alkotmánybíróság, csak az alkalmazását tiltotta meg a bíróságok számára.

Alaptörvénybe és nemzetközi szerződésbe ütköző a 98 százalékos különadóra vonatkozó törvényi rendelkezés, ezért annak alkalmazását megtiltotta az Alkotmánybíróság (Ab) hétfőn meghozott határozatában - olvasható a testület honlapján.

Egy tatabányai munkaügyi bíró indítványa alapján az emberi jogi egyezményre, illetve a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának több tavalyi döntésére hivatkozva at Alkotmánybíróság kimondta: a vitatott törvényi rendelkezés, amely a különadó mértékét rögzíti, ellentétes a tulajdon védelmével.

Miután a rendelkezés 2013. december 30-ig volt hatályban, az Alkotmánybíróság nem semmisítette meg, de alkalmazását megtiltotta a bíróságok számára.
 
A parlament 2014. január elsejével az eddigi 98 százalékról 75 százalékra csökkentette a közszférában kifizetett – kétmillió, illetve három és fél millió forint feletti –végkielégítéseket terhelő különadót.
 
Az Ab határozatához Salamon László alkotmánybíró különvéleményt fűzött.