Stephen Hawking csatlakozott az Izrael elleni tudományos bojkotthoz

2013-05-08 16:31:53
A brit elméleti fizikus – több más professzor mellett – támogatja az Izrael elleni bojkottot azzal, hogy nem vesz részt a Simon Peresz vezetésével szervezett tudományos konferencián. Hawking ezzel a palesztinokat ért sérelmek ellen kíván tiltakozni.

Stephen Hawking is csatlakozott az Izrael elleni tudományos bojkotthoz – írja a The Guardian. Más professzorok mellett Hawking is a palesztinokat ért sérelmek miatt döntött a Simon Peresz államfő vezetésével szervezett júniusi tudományos konferencia lemondása mellett.

Bár Hawking egészségi állapota jelentősen romlott, a British Committee for the Universities of Palestine közleménye szerint nem emiatt, hanem a palesztinok mellett való kiállás érdekében nem vesz részt a konferencián. A Guardian szerint Hawking ezzel azon brit közéleti szereplők egyre szélesedő köréhez csatlakozott, akik lemondták izraeli látogatásukat hasonló okokból. Mint írják, így tett korábban Elvis Costello, Roger Waters, Brian Eno, Annie Lennox és Mike Leigh is. Noam Chomsky, a palesztin ügy támogatója viszont úgy fogalmazott, egyetért a tudományos bojkottal és a megszállt területeken tevékenységet végző cégekkel való szembenállással, de Izrael általános bojkottja szerinte „ajándék az izraeli keményvonalasoknak és amerikai támogatóiknak”.