Medvegyev is reagált Orbán szavaira: Meglátjuk, hogy Európa készen áll-e békefenntartók koporsóinak hosszú sorára
Az orosz-ukrán háború kapcsán a magyar miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádióban arról beszélt, hogy az EU-s vezetők többsége háborúpárti, és lassan már felmerülhet a békefenntartók küldése is Ukrajnába, ami a harmadik világháború irányába tett veszélyes lépés lenne.
Ingerülten reagált Putyin embere Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújára
Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, a kijelentésre mind a Kreml, mind az Orosz Állami Duma egy tagja is reagált. Időközben pedig befutott Dmitrij Medvegyev egykori orosz elnök reakciója is. A politikus, aki bár név szerint nem említette meg a magyar kormányfőt, Telegram-oldalán úgy fogalmazott:
Mit szóltok ehhez?” – tette fel a kérdést követőinek.
A politikus azzal folytatta, „a szövetség országai továbbra is a lehető legjobban ellátják a kijevi rezsimet fegyverekkel, tankokkal és egyéb katonai felszerelésekkel. Naponta küldik gyilkos kiképzőiket és véres zsoldosaikat”.
Dmitrij Medvegygev gondolatait azzal zárta: „meglátjuk, hogy Európa készen áll-e a »békefenntartók« koporsóinak hosszú sorára”.
Nyitókép: Ekaterina Shtukina / Sputnik / AFP
***
„Ha a magyarok bevonulnak Ukrajnába, tárgyalunk" - üzenték Moszkvából
***
Összesen 105 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
EU a BEKEkeretbol penzeli zelenszki haborujat
ugyanolyan logika mint bekefenntartonak nevezni a katonakat
Az éhezők viadala négyrészes amerikai sci-fi-kalandfilmben a nem túl távoli jövőben Amerika már a múlté, a helyén Panem országa található az azt irányító zsarnoki Kapitóliummal és tizenkét távoli körzetével.
A filmben Panem erőszakszervezetét "Békeőröknek" hívják.
Bejelentkezés