Göncz Árpád ma született 100 éve

2022. február 10. 20:21

Perintfalvi Rita
Facebook
Bárcsak valaki újra visszahozná azt a mosolyt!

„Göncz Árpád: »Erkölcsi és politikai késztetést éreztem, hogy “plebejus” államfő legyek, aki a magyar politikai élet színpadára képes visszahozni a mosolyt – mert anélkül nemcsak politizálni, hanem élni sem lehet –, aki minden döntésénél mindkét fél, kormány és ellenzék szempontjait figyelembe veszi, akinek nemcsak tiszte, de kötelessége is az egyensúly őrzése, a mérséklet, a politikai jó modor meghatározása.«

Annyira, de annyira vágyunk ez után a mosoly után! Bárcsak jönne egy olyan államfő egyszer végre, aki ezt az erkölcsi tisztaságot vissza tudná hozni a politikába. Mert az a baj, hogy a politikusaink valahogy elfelejtették azt, hogy ők a köz ügyét kellene, hogy szolgálják. ezért választjuk meg őket, ezért szavazunk nekik bizalmat. Ezt egyedül az odaadó, nemes lelkű szolgálattal viszonozhatnák nekünk. Olyan politikusok, államfők vagy államnők kellenének ennek az országnak, akiket nem az egomán hatalmi megszálottságuk és nárcisztikus önimádatuk vezet, hanem az, hogy valóban dolgozni akarnak ezért a hazáért. És nem csupán az üres szlogenek és óriásplakátok vagy az »ideológiai hidegháború« (Novák Katalin) szintjén.

Az igazi államférfiak és államnők megértik, hogy nekik az ország minden polgárát szolgálniuk kell és pont ezért egyetlen egy ember vagy embercsoport ellen sem vezethetnek semmilyen háborút. Égbekiáltó bűn, amikor az országot szinte polgárháborús feszültségek közé taszítják, a végletekig polarizálják és amikor a mérgező politika mindent átitat, még egy családi vasárnapi ebédet is.

Ez nem mehet így tovább! Mert egy az ország, egy a nemzet és mindenki ugyanúgy a része. Arra vágyom, hogy végre olyan politikusaink legyenek, akik a szeretet civilizációját építik, mert csak ez képes leállítani a gyűlöletkeltés lassan gyilkossá váló fogaskerekeit. Ne legyen illúziótok, aki szavakkal képes ölni, az képes lesz a tetteivel is!

Olyan jó lenne, ha senkinek nem kellene elhagynia ezt a hazát csak azért, mert a politikusaink élhetetlenné teszik számukra az országot. Olyan jó lenne, ha azok, akik eddig elmentek (elmenekültek) újra hazajöhetnének. Olyan jó lenne, ha végre mindenki otthon érezhetné magában ebben a hazában.

Én ilyen politikusokat, államférfiakat, államnőket akarok. Pont olyat, mint Göncz Árpád. Olyan lehetetlen vágy ez?”

Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 88 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Borbély Imre személyes tapasztalata Gönczről:
„1991 őszén az RMDSZ elnökség néhány tagja, hivatalos Budapestre szóló meghívást kapott a magyar kormány részéről, ahol a Parlamentben a vadászterem fölötti helységben fogadott minket Göncz Árpád köztársasági elnök és mindnyájunknak szólva (a delegáció tagja volt Szőcs Géza is), olyan felvezetéssel, hogy nem akar senkit sem megsérteni közülünk, mondta el azt, amit akart. Konkrétan, hogy ottlétünk idején, a nála tett látogatásunk kapcsán mi jutott eszébe. Két héttel azelőtt találkozott Václav Havellel, cseh köztársasági elnökkel. „Hosszú beszélgetés után azt mondtam Havelnek, hogy nagy szerencséje Magyarországnak Trianon, mert ezáltal nincs nemzeti kisebbsége”. Ezután sorban kérdezett mindenkit, hogy ugye nincs megsértve ettől. A többiek ott ötöltek – hatoltak, hogy nem, megértik ők ezt, amit mondott. Amikor hozzám került a szó, azt feleltem: mélységesen meg vagyok sértve, engem a szívem legmélyén érintett ez. Akkor többet hozzám nem szólt egy szót sem, hanem egyből a gyorsírásos feljegyzést vezető lány felé fordult: "Akkor ez nem kerül a protokollba." Ezután röviden búcsúzott tőlünk. Közben mindenki felé fordulva: „Ugye ezzel nem mennek a sajtó elé?”. Engem is megkérdezett. „Én nem ígérek önnek semmit” – mondtam. Kimentünk, ott volt a sajtó. Három tévékamera előtt elmondtam az egészet. Soha sehol nem jelent meg.

Hazamentem és olyan meggondolatlan voltam, hogy édesapámnak, aki a II. világháborúban a budai vár védői közé tartozott és két hónapot harcolt az első vonalban, elmondtam az esetet. Ő magába roskadt, hosszú percekig nem szólt egy szót sem. Egy gesztussal elhárította, hogy én szóljak, vagy vigasztaljam, majd felém fordult és nagyon kitisztult arccal azt mondta: „És nincs katonatiszt, aki lelője!”. Ez volt a verdiktum.

Göncz Árpádnak személy szerint lehet ilyen véleménye, de ő minket nem személyes látogatáson fogadott, hanem Magyarország köztársasági elnökeként hivatalos találkozón. Elnökként egy anyaországától elszakított, idegenek által elnyomott magyar kisebbség képviselőinek nem vághatja azt az arcába, hogy kellemes neki az amputáció.”

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés