Magyar bűnözőket fogtak el Németországban

2022. január 12. 8:57
Apára és fiaira csaptak le a rendőrök, az egyikük egy lakóház felső szintjéről is kiugrott, de hiába.

Három, emberölés kísérlete, csoportos garázdaság és betöréses lopás miatt Magyarországon elítélt bűnözőt fogtak el a német hatóságok a magyar rendőrök együttműködésével, európai elfogató parancs alapján Karlsbrunnban – közölte a rendőrség honlapján a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerdán. A három büntetett előéletű férfit,

az ötvenéves apát és két, 29 és 26 éves fiát „összességében mintegy 16 évnyi” szabadságvesztésre ítélték korábban

– áll a közleményben.    

Miután a nyomozás kiderítette, hogy a három férfi Németországban tartózkodik, a nyíregyházi rendőrkapitányság felkérése alapján az NNI felvette a kapcsolatot a német hatóságokkal az elfogásuk érdekében. A saarlandi célkörözési egység munkatársai megállapították, hogy a család Grossrosseln-Karlsbrunnban lakik, és lecsaptak rájuk. Az egyik férfi, akit tíz évre ítélt a bíróság, úgy próbált menekülni, hogy öt méter magasból kiugrott egy lakóház felső szintjéről, ám a közeli kiserdőben a német rendőrök őt is elfogták – ismertették. A három férfit őrizetbe vették addig, amíg a saarbrückeni bíróság meghozza a kiadatási kérelem elbírálásáról szóló döntést – írták.

(MTI)

Fotó: MTI/Lakatos Péter

Összesen 18 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Áldás ez az EU.

Miért kell kiadatni? Etessék csak a németek.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés