Csodálatos volt, ahogyan az SZFE művészhallgatói reagáltak

2021. december 3. 10:30

Székely Kriszta
wmn.hu
De ha megfigyeled, milyen reakciók érkeztek rá a sajtóban… Hát az ember gyomra felfordul.

„Nyilatkoztál már úgy, hogy nem gondolod, hogy a színháznak aktuálpolitikai kérdésekkel kellene foglalkoznia, ezért törekszel ennél általánosabb érvényű, egyetemesebb kérdésekkel törődni, de olvastam olyat is, hogy a közélet egyszerűen nem hagyja, hogy az ember ne szólaljon meg a művészeten keresztül is bizonyos témákban. Váltakozik benned ez a két érzés?

Alapvetően úgy gondolom, hogy a színháznak olyan dolgokkal kell foglalkoznia, amik érintenek minket, a mindennapjainkkal kapcsolatosak, és ennek nyilvánvalóan a közélet és a politikai párbeszéd is része. Akkor szoktam inkább kizárni a politikát és annak minden vetületét – és most is egy ilyen állapotban vagyok –, amikor drasztikus színvonalcsökkenést érzek.

Amikor ennyire mélyre kerül a gondolatok megfogalmazásának szintje és minősége, amikor ilyen leegyszerűsítő az azokhoz való hozzászólás, akkor azt érzem, hogy érdemes egyetemesebb dolgokkal foglalkozni inkább, mint a magyar napi politikára reflektálni.

Még akkor is, ha én egyébként bátorítom az embereket, hogy vegyenek részt az őket érintő kérdések megvitatásában. De ha a vita ilyen szintre csúszik, akkor nagyon meg kell válogatni, mikor van értelme ezekbe belépni.

Nem éppen ilyenkor lenne az értelmiségnek, a kultúrát alakítóknak a feladata, hogy ne hagyjanak apátiába süllyedni minket? Hogy ne hagyják elsikkadni, mondjuk, az SZFE-ügyet vagy a #metoo-mozgalmat?

Sokat töprengek azon, meddig ér el a kultúra keze. A mai világban ismert milliós YouTube-kattintásokhoz képest kis hatósugár ez. A kultúra nagyon sok mindenre képes, de arra nem, hogy egy felülről vezérelt médiabirodalommal szemben igazi ellenpont legyen. Ez nem egy érvényes párosítás. Csodálatos volt, ahogyan az SZFE művészhallgatói reagáltak, tehetséges, elegáns és rendkívül kulturált. De ha megfigyeled, milyen reakciók érkeztek rá a sajtóban… Hát az ember gyomra felfordul.

Viszont rémképnek tűnik elfogadni, hogy ez van.

Én a »harc« szót is nehezen mondom ki, hogy igenis »harcolunk«, hiszen itt vagyunk egy közösségben, egy országban, ahol nem is nagyon érti az ember, hogy miért is kéne egymással harcolni ahelyett, hogy ideológiamentesen azon dolgoznánk: az országunk élhetőbb legyen, az állampolgárai ne szegényedjenek el, és a gyerekeink el tudják képzelni itthon az életüket.

Az emberek sokfélék, és egy életen belül is sokat változnak, magam is jó példa vagyok erre. Fontos lenne olyan légkört teremteni, ami összefogja a magyar közösséget, és nem szétválasztja. A baráti körünkben sokféle ember van, és azt tapasztalom, hogy alapvetően ugyanazokat a dolgokat akarjuk a családunknak, magunknak és idős szüleinknek. Nagyon hasonló dolgokban várunk támogatást és fejlődést is, mindannyian vágyunk a kultúrának valamely szeletére is. Valamiféle határvonalon mozog a világ, ahol a régi minták és szabályok már nem tudják tartani a lépést azzal a rengeteg új és felszabadító gondolattal, ami felé az emberiség tart.

Új kérdésekre új válaszok járnak. Nem szerencsés szerintem a régi eszméket újrahasznosítani. Meg kell dolgoznunk az újakért.”

Nyitókép: MTI/Sóki Tamás

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 73 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"miért is kéne egymással harcolni ahelyett, hogy ideológiamentesen azon dolgoznánk: az országunk élhetőbb legyen, az állampolgárai ne szegényedjenek el, és a gyerekeink el tudják képzelni itthon az életüket.
---------------------
Az emberek sokfélék, ...Fontos lenne olyan légkört teremteni, ami összefogja a magyar közösséget, és nem szétválasztja.
---------------------
A baráti körünkben sokféle ember van, és alapvetően ugyanazokat a dolgokat akarjuk a családunknak, magunknak és idős szüleinknek"
---------------------
Tudjuk, mik ezek az ugyanazon dolgok:
migránsok,
lmbtq,
szivárványkult,
alapjövedelem,
és hasonlók.
És ekkor "az országunk élhetőbb lesz,
az állampolgárai nem szegényedjenek el,
és a gyerekeink itthon maradnak" - ugyebár.
És az idős szülők reggeltől estig a seggüket a földhöz verve kiabálják:
Végre, Végre...
Jaj, de jó, jaj, de jó, télen-nyáron jaj, de jó

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés