Hangoskodtak, majd láncfűrésszel fenyegették meg a kiérkező rendőröket

2021. október 15. 12:28
Meglehetősen ittasak voltak.

Egy Nógrád megyei településen csendháborításról érkezett bejelentés. A helyszínre érkező rendőrök azt tapasztalták, hogy az ingatlan udvarán két ittas fiatalember a hangszóróból zenét hallgat. A megalapozott gyanú szerint a rendőrök többször is felszólították a testvérpárt személyazonosságuk igazolására, amelynek nem tettek eleget – áll a Központi Nyomozó Főügyészség közleményében.

A rendőröket a 33 éves és a 20 éves férfiak fenyegették, közben olyan kijelentéseket tettek, hogy „vannak még a házban hatan, úgy gyertek be”, „szét lesztek verve, ha bejöttök a házba, azt nem hagyjátok el élve”.

Ezt követően az idősebb férfi a ház mögül elővett egy benzinmotoros láncfűrészt, azt elindította, és a rendőröknek azt kiabálta, hogy „ha bejöttök, szét lesztek darabolva”.

A férfi elindult a rendőrök felé, majd a kapu előtt a kerítésen belül két méterre megállt, letette a járó motorú láncfűrészt, és közölte, hogy „ha bejöttök, ez vár titeket”, majd újra a kapuhoz ment és folytatta a rendőrök szidalmazását.

Tekintettel arra, hogy az elkövetők a jogszerűen intézkedő rendőrök eljárását erőszakkal és fenyegetéssel akadályozták, a nyomozó ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki őket–- egyiküket a bűncselekmény súlyosabban minősülő, felfegyverkezve elkövetett alakzatával. Az idősebb férfi tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését és panaszt jelentett be a gyanúsítás ellen, míg öccse nem tett vallomást.

Nyitókép: Magyarország Ügyészsége

 

Összesen 17 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A "cigány" szót meg elvitte a cica...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés